Párizs 2024: győzelemmel kezdett Ungvári Attila cselgáncsozó, elképesztő nyilatkozatott tett a mérkőzése után
A 81 kilogrammos Ungvári Attila győzelemmel kezdett kedden a párizsi olimpia cselgáncstornáján.
A 81 kilogrammos Ungvári Attila győzelemmel kezdett kedden a párizsi olimpia cselgáncstornáján.
Az olimpiai érmek eszmei értéke bár óriási, azért az arany és az ezüstérem önmagában is értékes.
Bicsák Bence és Lehmann Csongor napját át kell tervezni, de edzeni nem lesz egyszerű. Kuttor-Bragmayer Zsanett úgy készül, szerdán elindul a női szám.
A magyar női kardozók egyéniben érem nélkül zárnak Párizsban, délutánra mindhárman kiestek.
A hollandiai Veldhovenben pénteken ért véget a 2024-es Európai Lány Informatikai Diákolimpia, az EGOI, amelyről a magyar diákok két ezüst-, egy bronzéremmel tértek haza.
Póta Georgina a negyedik helyen kiemelt dél-koreai Sin Jubinnel csap majd össze a női egyes második fordulójában a párizsi olimpia asztalitenisz-tornáján.
A Deadpool és Rozsomák fergeteges sikert aratott az amerikai és kanadai mozikban. Ryan Reynolds és Hugh Jackman filmje abszolút rekordot állított fel a korhatáros filmeknél.
Kovács Richárd egyhangú pontozással győzött és bejutott a negyeddöntőbe. A 27 éves öklöző a biztos érmet jelentő elődöntőért csütörtökön lép ringbe.
Sárkány Zalán egyéni csúcsa ellenére sem jutott döntőbe 800 méter gyorson. Kaizinger Balázs tíz hibaponttal zárta a lovastusa hétfői zárószámát.
Márton Anna és Pusztai Liza egymás ellen mérkőzik koradélután, Szűcs Lucára bolgár vagy japán ellenfél vár a következő körben.
A párizsi olimpia szervezői már második napja kényszerültek törölni a triatlon úszóedzéseket, miután a heves esőzések jelentősen rontották a Szajna vízminőségét.
A magyar tavak és folyók strandjainak 95 százalékán jó a fürdővíz minősége.
Márton Anna magabiztos győzelemmel a legjobb 32 közé jutott a női kardozók hétfői olimpiai versenyében.
Közösségi oldalán vasárnap éjjel arról tett közzé bejegyzést, hogy 37,7 Celsius-fokos a testhőmérséklete, emellett hányt is.
12 hét után véget ért a ValóVilág 12. évada, és kiderült, melyik villalakó viheti haza az elképesztő főnyereményt.
A tanösvények látogatottsága és fenntartása kiemelt jelentőségű a magyarországi nemzeti parkok számára.
Pástra lépnek a női kardvívók, az úszóknál bemutatkozik a 15 éves Jackl Vivien, női pólósok és a férfi kézilabdázók pedig sorsdöntő meccsre készülnek.
Drámai viadal a páston: hosszabbításban veszítette el az egész nap folyamán kiválóan vívó Andrásfi Tibor a bronzérmet párbajtőr egyéniben.
Vas Blanka a 10. helyet szerezte meg a hegyikerékpárosok női versenyében a párizsi olimpián, az aranyérmet a francia Pauline Ferrand-Prévot nyerte meg.
Kihúzták a Hatoslottó 2024/30. heti nyerőszámait. Mutatjuk, elvitte-e valaki a 355 millió forintos főnyereményt!