Halálos támadás történt egy kisbolt ellen Somogyban: szinte azonnal elfogták a tettest
A rendőrök egy fonói férfi ellen eljárást indítottak.
A rendőrök egy fonói férfi ellen eljárást indítottak.
Tragikus eset történt a Városligetben: egy középkorú férfi életét vesztette, miután lezuhant a Néprajzi Múzeum tetejéről.
Figyelmeztető lövéssel állítottak meg a rendőrök egy késsel fenyegetőző nőt Budapesten.
Az ügyészség megerősítette, hogy valaki embert készülhetett ölni, de egyelőre nem tudni ennél sokkal többet.
Rendőri intézkedésre került sor egy budapesti gimnáziumban, miután az egyik diáknál illegális elektronikus cigarettát találtak.
Egy 19 éves sofőrnek 513 ezer forintjába került, hogy jócskán túllépte a megengedett sebességhatárt, illetve más bűne is volt.
Halálos gázolás történt Mannheim belvárosában, ahol egy autós a sétálóutcában közlekedő emberek közé hajtott.
Visszaszolgáltatott Lengyelországnak az ausztrál rendőrség egy, a 19. század elejéről származó nagyértékű érmét.
Egy közösségi médiafelületre írta ki egy fiatalkorú, hogy mindenkit meg fog ölni az iskolájában, majd utána magával is végezni fog.
Nem kértünk elnézést az ismert énekestől- húzza alá a rendőrség a Police.hu-n megjelent közleményben.
Erőszakos haláleset történt szombaton Szegeden, a Kossuth Lajos sugárút egyik társasházában.
Önpusztító életmódja is segített abban, hogy a rendőrök kézre kerítsék. Kiadatása később történhet majd meg.
Egy csomag zsemle körülbelül 453 forintba került volna, de a nő visszautasította, hogy kifizesse a tönkretett zsemléket.
Az európai szintű közlekedésbiztonsági ellenőrzés elsősorban a tehergépjárművek és autóbuszok, valamint vezetőik ellenőrzésére terjed ki.
Münchenben egy autó emberek közé hajtott, többen megsérültek.
Egy romantikus csalónak sikerült közel 28 milliót bezsebelni egy idős asszonytól Zalában, aki másfél évet várt a feljelentéssel.
Motherless-ügy: Berlinben elfogták a férfit, aki magyar nőkről posztolta ki, hogyan ölné meg őket.
A legfrissebb adatok aggasztó képet festenek a banki csalások mértékéről és hatásáról.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatósága a karácsony előtti időszakban több mint nyolcezer darab elektronikus cigarettát talált a postacsomagokban.
Budapest rendőrfőkapitánya fokozott ellenőrzést rendelt el a főváros teljes területére.