Cseberből vederbe: nagy ára lehet annak, hogy Magyarország leváljon az orosz gázról
Magyarország már most is Törökországon keresztül szerzi be a gázimportja közel felét.
Magyarország már most is Törökországon keresztül szerzi be a gázimportja közel felét.
A néhai politikusnak emléktáblája is van az épület kerítésén. A Torgyán-villa egy 1200 négyzetméteren fekszik, maga az épület 6 szóbás, panorámás, van benne lift és szauna is.
Hiába törik le az inflációt, könnyen lehet, hogy a következő évtizedekben tartósan emelkedni fognak az élelmiszerárak.
"Tegyetek úgy, mint én, és keressetek több pénzt" - tanácsolta az olaszoknak, hogyan meneküljenek meg a szegénységtől.
A volt olasz miniszterelnök, médiamágnás és üzletember 86 éves volt.
Az alacsonyabb amerikai kamatlábak mellett még egy kissé alacsonyabb EKB-kamat is elég az euró árfolyamának stabilan tartásához.
Elemzésünk harmadik részében azt vizsgáljuk, milyen az ország általános közhangulata a politika, a közbeszéd és a jelenlegi gazdasági helyzet tükrében.
Nagy kérdés, hogy az anyagi ösztönzők és a támogatások valóban ösztönözhetik-e egy vagy több gyermek vállalását.
Jövőre a megkérdezettek közel harmada vár 31 százaléknál is nagyobb drágulást és csak az emberek ötöde hiszi el, hogy meg fog feleződni az infláció.
Nagyon gyorsan lépni kell, leginkább a kötvénykibocsátások terén, hogy el lehessen kerülni egy súlyos gazdasági recessziót.
A Federal Reserve az előző, 2022. júniusi ülésén az eredetileg várt 50 bázispont helyett 75 bázisponttal 1,50-1,75 százalékra emelte a jegybanki alapkamat sávját.
Az oligarcha jelentése: mi az az oligarcha, mi az oligarcha szó jelentése? Milyen eredetű az oligarcha kifejezés? Ki a helyi oligarcha, milyen jelekre kell figyelnünk?
A középkorú, felsőfokú végzettséggel rendelkező fővárosiaknakszámít, milyen pártra szavaz a partnere.
135,5 év van még hátra a célig.
A GKI a múlt év végihez képest 0,6 százalékponttal, 4,3%-ra (4-4,5%-ra) emelte 2021. évi növekedési prognózisát.
A hamis áruk szállításának az egyik legfőbb csatornája a konténeres tengeri fuvarozás.
1985. A kommunista Magyarország a politikai változások küszöbén.
Érdemes kivárni, amíg itthon is érni kezd.
Elindult az uniós szakpolitikák végrehajtásának felülvizsgálata.