Hihetetlen luxusban élnek ezeken a vidéki településeken a magyarok: itt a tízes toplista
Rendkívül polarizált a magyar társadalom: a leggazdagabb hazai településeken 15-ször annyi jut megélhetésre, mint az ország legszegényebb térségeiben.
Rendkívül polarizált a magyar társadalom: a leggazdagabb hazai településeken 15-ször annyi jut megélhetésre, mint az ország legszegényebb térségeiben.
Mi alapján választanak ma a szülők iskolát, mit gondolnak a hazai oktatás színvonaláról, hol és főleg miből vásárolják meg az ilyenkor szükséges tanszereket? Most kiderül!
Az elmúlt hónapokban csökkenni látszik az infláció, azonban még mindig kétszámjegyű drágulásról beszélhetünk, így sok családnak nehezére esik tartani a lépést az energiaárakkal és a mindennapi kiadásokkal.
2021 májusa óta majdnem 6500 olyan sofőrt kaptak el a rendőrök, aki eltiltás ellenére vezetett. Hivatalosan is bűncselekmény eltiltás alatt volán mögé ülni, akár 3 év börtön is járhat érte.
A szokásokhoz híven ezen a héten is összegyűjtöttük a Pénzcentrum legjobb anyagait erről a hétről.
Átváltanak a havi szaldós elszámolásra a napelemrendszerben. A bejelentés nyomán hamarosan talán az is várható, hogy ismét lehet majd otthonra napelemrendszert telepíteni.
A legnagyobb hazai áruházláncok most arról nyilatkoztak, hogy hogyan tudnak jelenleg a vásárlók a legtöbbet spórolni az adott boltban. Kiderült, hogyan spórolnak az Aldi, Auchan, Lidl, Tesco kasszáinál az élelmes magyarok 2023 nyarán.
Orbán Viktor kormányfő interjút adott a Kossuth Rádió \"Jó reggelt, Magyarország!\" című műsorában. Augusztusban 16 százalék körül lesz az infláció, augusztus után a bérek utolérhetik az áremelkedés ütemét - mondta.
A legszegényebb településeken ugyanis hozzávetőlegesen 15-ször kisebb az egy lakosra jutó nettó belföldi jövedelem, mint a leggazdagabb településeken.
Ugyan van még pár nap az iskolakezdésig, de eddig úgy tűnik, a 2023/2024-es tanév is úgy indul, hogy több száz pedagógus hiányzik a rendszerből a hivatalos adatok szerint. A valódi szám azonban még ennél is magasabb lehet.
Az elszálló üzemanyagárak miatt egyre többen keresik az alternatív lehetőségeket. Így az sem meglepő, hogy az Energiaügyi Minisztérium legutóbbi közlése szerint júliusban átlépte a 76 ezret a zöld rendszámmal rendelkező járművek száma Magyarországon
2023-ban a Spicces füge respektus nevű, aszús-fügés-mézes kreációja nyerte el a Magyarország tortája címet. De vajon az egyes cukrászdákban mennyibe kerül majd egy szelet belőle?
A 2020-as évek elejére a magyar lakosság bankkártya és bankszámla lefedettsége 90 százalék környékére emelkedett, sokan mégis ragaszkodnak a hétköznapi készpénzhasználathoz,
Nógrád megye után Budapesten emelkedtek a legkisebb mértékben a nettó átlagkeresetek Magyarországon az idei első negyedévben 2022. I. negyedévéhez viszonyítva.
A boltok számának csökkenése nem újkeletű tendencia Magyarországon, azonban az új kihívások hatására ez 2023-ban tovább gyorsulhat és rengeteg üzlet eshet ennek áldozatául.
Az utóbbi években hozzászokhattunk az akár jelentős anyagi károkat okozó záporok, zivatarok, jégverések megszaporodásához itthon. De milyen módon kerülhetjük el az autónkban esetlegesen keletkezett jégkárok okozta jelentős anyagi kiadásokat?
A pénzügyi abúzus a bántalmazás egyik formája, ami bár sokakat érint, mégis kevés szó esik róla. Holott a legtöbb esetben kéz a kézben jár az abúzus egyéb formáival.
Egy átlagos, háromfős magyar családnak közel 40 ezer forinttal több pénzt is kihúzhat a zsebéből az árstop vége augusztus és december között. És ez mindössze négy terméken, a csirkemellen, a disznócombon, a cukron és az étolajon realizálódna.
Most kiderül, hogy általában milyen balesetek okozzák a legtöbb munkahelyi halált, élen a csúszás, botlás, de a különböző munkagépek meghibásodása, elszabadulása is fokozottan veszélyes.
Ábrahám László szerint az egyetemi felvételi követelmények módosítása nem oldja meg a szakemberhiányt, a lemorzsolódást viszont növelheti. Nem az egyetemek szintjét kéne lejjebb vinni, hanem a középiskolai oktatás minőségét kéne felzárkóztatni.