10 eldugott tavacska Magyarországon: kevesen ismerik, víztükrük egyszerűen káprázatos
Leugranál egy hétvégére a családdal, a pároddal vagy pár barátoddal egy kellemes, nyugodt helyre még az igazán kemény hidegek előtt?
Leugranál egy hétvégére a családdal, a pároddal vagy pár barátoddal egy kellemes, nyugodt helyre még az igazán kemény hidegek előtt?
Lássuk más perspektívából a várost!
Egyre nagyobb szükségünk is van a mozgásra.
Arra számítanak, hogy hat hónapon belül a jelzáloghitel-igénylések 10-15 százaléka zajlik majd a most bevezetett, kényelmes és időtakarékos folyamat szerint.
De még csak nem is a málna!
Milliárdokból fejlesztik a balatoni régiót.
A határzár további egy hónapos meghosszabbításával még nehezebb helyzetbe kerültek az amúgy is komoly gondokkal küzdő hazai utazásszervezők.
Csak semmi nézelődés.
Egyáltalán nem rózsás a helyzet.
Március a barlangok hónapja, ezért most azt szedtük össze, milyen újítások valósultak meg az elmúlt években a nemzeti parkokban, és azt is, hogy miért voltak ezek fontosak nemcsak turisztikai, hanem természetvédelmi szempontok miatt is.
Magyarországon 10 nemzeti park működik, melyek igazgatóságai az ország egész területén tevékenykednek. A nemzeti parkok dolgozói rendkívül változatos és szerteágazó feladatokat látnak el, ugyanakkor úgy tűnik, hogy ez a terület sem menekült meg a munkaerőhiánytól. A HelloVidék végigböngészte a nemzeti park igazgatóságok által közzétett álláshirdetéseket, és arra jutottak, hogy elég komoly elvárásoknak kell megfelelniük a jelentkezőknek. A legtöbb helyre felsőfokú végzettséget, nyelvtudást és jogosítványt kértek, ugyanakkor a juttatásként egy pályakezdőnek a garantált bérminimummal kell beérnie.
A magyar nemzeti parkok is munkaerőhiánnyal küzdenek, azonban elég komoly elvárásoknak kell megfelelniük a jelentkezőknek.
Egy gombás fertőzés miatt országszerte veszélyben vannak a kőrisek. Ősszel elkezdődhet a lébényi erdő rehabilitációja.
A búzavirágnak már csupán három élőhelye ismert a Körös-Maros Nemzeti Park területén, az állománynövelés érdekében három éve szaporítási program indult.
260 milliárd forint támogatással fejlődhet a turizmus.
Jövőre tizenkét témában tervez emlékérmét kibocsátani az MNB.
Filmsorozat népszerűsíti a természetvédelmi őrök munkáját. Jelenleg 250 természetvédelmi őr dolgozik az igazgatóságok szervezetében, akiknek többek között kiemelt feladata 849 000 hektár védett természeti terület megóvása.
Egyre népszerűbbek a védjegyet viselő nemzeti parkos termékek. Kóstoltad már például a Bács-kiskun megyei kistermelői búzahúst, amely koleszterin mentes, magas fehérje tartalmú, kiváló és korszerű, sokoldalú, húst helyettesítő élelmiszer? Esetleg a céklás pácban érlelt fürjtojást? Na és mit szólnál egy kökénypálinkához, vagy egy egy korsó kézműves szilvás sörhöz?