Komoly leépítés mellett döntött a népszerű szállásfoglaló cég: ennyi embertől válnak meg
A magyar online szállásfoglalási piac egyik meghatározó szereplője 2007-ben kezdte meg működését.
A magyar online szállásfoglalási piac egyik meghatározó szereplője 2007-ben kezdte meg működését.
2025 decemberéhez képest idén januárban átlagosan 5,9 százalékkal emelkedett a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére.
A közösségi közlekedésben dolgozók szakszervezetei összefognak a korkedvezményes nyugdíj visszaállításáért.
A korábbi sikertelen próbálkozások után most hivatalosan is bejelentették az érdekképviselet létrejöttét a cégvezetésnek.
Az érdekképviselet szerint a vasutas dolgozók, különösen az utazó személyzet egészségügyi helyzete kritikussá vált az elmúlt évtizedben.
2025-ben rekordkevesen sztrájkoltak Magyarországon. Mindössze 373 ember vett részt munkabeszüntetésben.
A munkáltatók idei évre vonatkozó bérfejlesztési tervei óvatosabbak a tavalyinál.
A Központi Statisztikai Hivatal friss adatai szerint az elmúlt négy évben 12 százalékkal zsugorodott a magyar ipar teljesítménye.
Eddig mintegy 150 ezren igényelték az Otthontámogatást, ami magasabb részvételt jelent a kormány és az MNB előzetes várakozásainál.
Háborognak az SZTE-n: több dolgozó szerint elmaradt a beígért béremelés, amelynek januárban kellett volna megjelennie a fizetésekben. Az egyetem szerint ugyanakkor a kifizetések a korábban kommunikált formában történtek.
Románia egyébként az EU-ban az egyik legalacsonyabb betegszabadság-igénybevételi aránnyal rendelkezik.
Egy friss felmérés szerint Magyarországon a béremelések üteme jelentősen lassul.
Hamarosan életbe lép az uniós bértranszparencia-szabályozás, amelyre a hazai vállalatoknak már most készülniük kell.
A kutatás több mint 300 magyarországi vállalat HR és vezető szakembereinek válaszai alapján készült, és több ágazat várakozásait mutatja.
Nem mindenhol az idősebbek keresnek többet: van, ahol a fiatalok verik meg százezrekkel a tapasztaltabbakat.
Elindult a próbagyártás a BYD szegedi elektromos autókat előállító üzemébe.
Lassuló ütemben, de tovább nőttek a bérek 2025-ben: a fizikai dolgozók átlagos bruttó órabére 2290 forintra emelkedett, ami 7,5 százalékos növekedést jelent egy év alatt.
Európában átlagosan 33 nap fizetett szabadság jár évente, de hatalmas különbségek vannak országok és régiók szerint.
A Nike 775 munkavállalót bocsát el az Egyesült Államokban, a cél az automatizáció gyorsítása a gyártásban.
Minimálisan ugyan, de csökkent az álláshirdetések száma 2025 negyedik negyedévében 2024 azonos időszakához képest.