Döbbenetes dolog derült ki a magyar melósokról: hiába veszik fel őket, az utolsó pillanatban egyszerűen felszívódnak?
A magyarországi vállalatok továbbra is komoly kihívásokkal szembesülnek a fizikai munkavállalók toborzásában.
A magyarországi vállalatok továbbra is komoly kihívásokkal szembesülnek a fizikai munkavállalók toborzásában.
A frissen elkészült első Magyar Senior Index szerint a 45 év feletti álláskeresők 92,6 százaléka tapasztal koralapú kirekesztést, miközben a vállalatok többsége sem az AI‑átmenetre, sem a tudásmegőrzésre, sem az utódlási folyamatokra nincs felkészülve.
Javult a munkaerőpiaci helyzet a második negyedévben: országosan több állást hirdettek meg a cégek, mint egy évvel korábban.
Az IKEA dolgozói hat százalékos alapbéremelést és jobb munkafeltételeket szeretnének.
Várhatóan figyelmeztető sztrájkot tartanak a dolgozók mindhárom magyarországi IKEA-áruházban, miután eredménytelenül zárultak a béremelésről szóló tárgyalások.
A belső piac működésével összefüggésben Magyarország egy tizenegy tagállamot érintő eljárásban vált érintetté.
A vállalat jelenleg összesen 561 üzletet működtet a három érintett országban.
A magyar munkaerőpiacban ma több százezer ember dolgozna többet vagy rugalmasabban, ha lenne rá valódi, alacsony belépési küszöbű lehetőség.
A munkáltatók gyakran az információhiány miatt ódzkodnak attól, hogy megváltozott munkaképességűeket foglalkoztassanak.
Fokozatos béremelést ígérnek a szociális dolgozóknak, de minden a költségvetés mozgásterén múlik.
Szigorú elvárások, kemény kiképzés és komoly felelősség – ilyen valójában a légiutas-kísérők munkája.
Az olasz kormány rendkívüli intézkedéseket vezetett be a tartós hőhullám miatt.
Június 24-én Pécsen és Székesfehérváron is fél nap munkabeszüntetés jöhet.
Növekvő munkaerőhiány, háttérbe szoruló seniorok és AI-forradalom – beszámoló a The Seniors konfernciáról.
A dolgozók körében óriási a bizonytalanság, mivel semmilyen információt sem kapnak a lehetséges forgatókönyvekről.
A bértranszparencia-irányelv hazai átültetésére a június 7-i határidő ellenére ugyan még nem került sor, de a munkáltatóknak már most is vannak teendőik.
A fiatal dolgozók több mint fele stabilnak érzi munkahelyét, ugyanakkor mindössze 36%-uk érzi magát igazán megbecsültnek.
A negyvenöt év feletti magyar álláskeresők elsöprő többsége szembesül életkori diszkriminációval, miközben a vállalatok nincsenek felkészülve a generációváltásra.
Miért ragaszkodunk bizonyos márkákhoz? A minőség, a stílus, a megszokás vagy egyszerűen az érzelmi kötődés miatt? Mutatjuk!
Új toborzási hullám indul Debrecenben: a CATL év végére jelentősen növelné dolgozói létszámát.