Most jött ki az új Magyar Közlöny: fontos dolgot közöl benne a kormány az energiaárakról, mindenkit érint
Az ukrajnai háború miatti veszélyhelyzetre hivatkoznak.
Az ukrajnai háború miatti veszélyhelyzetre hivatkoznak.
A változások november 15-től lépnek életbe és több ponton könnyítik az első lakást vásárlók helyzetét.
A LIGA Szakszervezetek üdvözli az Európai Unió Bírósága azon mai döntését, amely megerősítette a megfelelő minimálbérről szóló EU irányelv érvényességét.
Áll a bál a közösségi médiában a Szeged Pláza parkolójában kijelölt mozgáskorlátozott parkolóhelyek száma miatt. Több autós szerint aránytalanul sok a kék felfestésű hely.
Módosulnak a Bérgarancia Alapból történő támogatás-lehívás veszélyhelyzeti szabályai.
A kormány társadalmi egyeztetésre bocsátotta az önkéntes nyugdíjpénztárak, valamint az egészség- és önsegélyező pénztárak szabályozását módosító rendeleteket.
Az első lakásszerzőkre vonatkozó elvárásokat és a TB jogviszonyhoz kapcsolódó feltételeket is módosítja a kormány.
A változás jelentős piaci élénkülést hozhat a hobbikerttel, hétvégi házzal vagy rekreációs célú telkekkel rendelkező térségekben.
A kormány három rendelettel teljes állami irányítás alá vonta a Dunaferr-csoport felszámolási folyamatát, stratégiailag kiemelt jelentőségűvé minősítve az ügyet.
Egy friss kormányrendelet értelmében az egészségügyi dolgozók 2026-tól technikailag szünet nélkül juthatnak hozzá nyugdíjukhoz.
Szigorú büntetésre számíthat, aki engedély nélkül létesít kutat, miközben a mezőgazdasági célú kutak engedélyezési rendszere jelentős átalakuláson megy keresztül.
A hulladékgazdálkodási díjak módosításának jogát veszélyhelyzet idején egyetlen rendelettel az energiaügyi miniszter kezébe adta a kormány.
Az OTP és más nagybankok az Alkotmánybírósághoz fordultak, mert szerintük a kamatstop indokolatlanul és aránytalanul avatkozik be a magánjogi jogviszonyokba.
Az utóbbi években különösen élénk érdeklődés övezi a kormány döntését, hogy fognak-e nyugdíjprémiumot fizetni, illetve lesz-e évközi nyugdíjemelés novemberben.
Egy kormányrendelet papíron a Balaton közhasználatát bővíti, de Csopakon éppen az ellenkezőjét érzik: az egyik utolsó, 55 éve nyitva álló parti sétány kikerült a közhasználatból. A helyiek petícióval tiltakoznak, de eddig hiába.
A Belügyminisztérium az ingázókat szeretné segíteni azzal, hogy bekerüljenek az adatbázisba. A rendelettervezet ma jelent meg.
A kedvezményes állami hitelekre, így az Otthon Startra is más szabályok vonatkoznak, alacsonyabb díjat kell fizetni.
Hivatalos: a kormány november végéig meghosszabbította az élelmiszerekre és drogériai termékekre vonatkozó árrésstopot.
A módosított szabályozás kizárólag a nagy alapterületű élelmiszerboltokat és hasonló profilú üzleteket érinti.
Nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházássá nyílvánítja a kormány a Terrorelhárítási Központ (TEK) építési beruházását.