Újabb nagy hiányzó a világbajnokságról: Éder Militao is lemarad
Militão még egy hete sérült meg, és már a műtéten is túl van, de egészen októberig tarthat a felépülése.
Militão még egy hete sérült meg, és már a műtéten is túl van, de egészen októberig tarthat a felépülése.
A Tottenham és a West Ham egyaránt a kiesés ellen küzd a Premier League-ben, mindössze négy fordulóval a szezon vége előtt.
A gárda a harmadosztályba (League One) esett ki, közben a pénzügyi helyzete is rendkívül aggasztó.
Tíz évvel ezelőtt a Leicester City a Premier League bajnoka volt, a következő szezont azonban már a harmadosztályban kezdi.
A Premier League kiesési küzdelme a hajrájához érkezett: a Tottenham, a West Ham, a Nottingham Forest és a Leeds United sorsa még nem dőlt el.
A miskolciak sima verést kaptak a Lokitól, így három szezon után újra a másodosztályban kezdik az őszt.
44 nap után tették lapátra a vezetőedzőt, aki még nagyobb bajba kormányozta a Tottenhamet, és a csapat a kiesés szélén táncol.
Cristian Romero csapatkapitány a hátralévő hét meccset sorsdöntőnek nevezte, és 200 százalékos teljesítményt ígért.
A 30. fordulót követően a West Ham, a Nottingham Forest, a Tottenham és a Leeds United között rendkívül szoros a verseny, és még nem dőlt el semmi a bennmaradást illetően.
A távozó szakember sajnálatát fejezte ki a sikertelen időszak miatt, de hangsúlyozta, hisz abban, hogy a keretben több potenciál rejlik annál, mint amit a jelenlegi tabella mutat.
Tudor elismerte, hogy az Atlético Madrid elleni találkozó, sőt összeségében a Bajnokok Ligája nem élvez elsőbbséget a Premier League-ben zajló bennmaradási harccal szemben.
Egyre mélyebb válságba süllyed a Tottenham, a Crystal Palace elleni hazai vereség után már a kiesés réme kísérti a csapatot.
A Tottenham Hotspur egyre mélyebb válságba süllyed a Premier League-ben: a klubnak jelenleg azon kell gondolkodnia, mit csinálnak, ha kiesnének a másodosztályba.
Az MLSZ várhatóan bevezeti az osztályozót, így az élvonal 11. helyezettje a másodosztály ezüstérmesével küzd majd meg az NB I-es tagságért.
Végi Diána Laura az 500 méter selejtezőjében búcsúzott, míg Mun Vondzsun továbbjutott 1000 méteren, Nógrádi Bence viszont kiesett. A vegyes váltó szintén nem jutott tovább.
Néhány hete még biztosnak tűnt, hogy a West Ham, a Burnley és a Wolves búcsúzik a Premier League-től, azóta azonban váratlanul kiéleződött a kiesés elleni harc.
A West Ham United egyre mélyebb válságba süllyed, a csapat 10 mérkőzés óta nyeretlen a Premier League-ben.
A diósgyőri szurkolók határozatlan időre bojkottálják a csapat hazai és idegenbeli mérkőzéseit, miután a klubvezetés elutasította a követeléseiket.
A Wolverhampton Wanderers 226 napja nem nyert a Premier League-ben, és jelenleg a tabella utolsó helyén áll mindössze két ponttal.
Szoboszlai Dominiknek még mindig nagyon fáj az utolsó pillanatban kapott góllal történt kiesés, de azt mondta, a válogatott próbálja a pozitívumokat is megtalálni.