Autósok figyelem, már csak néhány nap maradt a spórolásra, brutális összegekről van szó
Még néhány nap maradt a spórolásra, hiszen a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) idei kampánya november végéig tart.
Még néhány nap maradt a spórolásra, hiszen a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) idei kampánya november végéig tart.
November végére az érintett mintegy 400 ezer személyautóból várhatóan 60-70 ezer kgfb-szerződését is lecserélhetik.
A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításainak átlagdíjai országosan 0,8 százalékkal csökkentek a III. negyedévben.
Az első két hét során a személygépkocsival rendelkező ügyfelek 34 ezer forintos átlagdíjon kötöttek új szerződést.
A magyar autósok rendkívül árérzékenynek vallják magukat, és a tapasztalatok szerint spórolhatnának is, mégsem teszik.
A magyar autósok rendkívül árérzékenyek, ugyanakkor sokan 6-7 éve változatlan biztosítónál kötötték meg kötelező gépjármű-felelősségbiztosításukat.
A november elején kezdődő év végi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) kampány még idén is több mint 750 ezer gépjárművet érint.
Az idén több mint félmillió kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást kötöttek az autósok, ami 14 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest.
A személygépkocsik kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos díja az előző negyedévhez képest 2,4 százalékkal csökkent a II. negyedévben.
Az ellenőrzés nehézségei miatt piaci becslések szerint országos szinten csupán az érintett járművek harmada rendelkezik az előírt biztosítással.
Éves összehasonlításban 4,6 százalékkal, 59 ezer forintra emelkedett a normál használatú személygépkocsik kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos díja az idei I. negyedévben.
A kőfelverődés az egyik leggyakoribb kiváltó oka a szélvédőhöz kapcsolódó káreseményeknek.
Egyre több jégeső sújtja Magyarországot, ezért különösen aktuális az új akció, ami csütörtöktől indul.
Több mint 650 ezer segédmotoros kerékpárból továbbra is kevesebb mint 300 ezer rendelkezik érvényes kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással
A magyarok többsége ugyan rendelkezik lakásbiztosítással, de ritkán vizsgálja felül a meglévő szerződését.
Így zajlik az autó ideiglenes kivonása 2025-ben. Meddig érvényes az ideiglenes forgalomból kivonás? Ezt kell benyújtani autó forgalomból kivonás kérelmezéséhez a kormányablakban.
2025. január 1-jétől az elektronikus zöldkártyák nyomtatása már nem kötelező, mivel azok digitálisan is érvényesek.
Meglepő rekordokat produkált 2024-ben is a biztosítási piac: például született kötelező biztosítás egy 100 éves, 1924-es gyártmányú autóra is.
Növekedéssel zárult az idei kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási kampány - közölte a Netrisk a saját adatai alapján.
Az idei III. negyedévben 10 százalékkal, 58 ezer forintra emelkedett a normál használatú személygépkocsik kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja.