Készül a mesterterv: ez a vadonatúj útvonal mentheti meg a világot egy durva olajellátási katasztrófától
Új, Irakot és Törökországot összekötő kőolajvezeték megépítését szorgalmazza a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) vezetője.
Új, Irakot és Törökországot összekötő kőolajvezeték megépítését szorgalmazza a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) vezetője.
Orbán Viktor leköszönő miniszterelnök vasárnap délután a Facebook-oldalán számolt be arról, hogy Ukrajna jelezte a hajlandóságát az olajszállítás hétfői újraindítására a Barátság vezetéken.
Washington a nyugati szankciók ellenére meghosszabbította az Oroszország számára biztosított kőolaj-értékesítési mentességet.
Az iráni háború miatt a gumikesztyűk alapanyagárai az egekbe szöktek, ezért a gyártók akár 40-50 százalékkal is emelték az áraikat.
Irán délután bejelentette a Hormuzi-szoros megnyitását, amire az olaj- és részvénypiacok azonnali, jelentős elmozdulással reagáltak.
A kőolajszármazékok globális piacán tapasztalható áruhiány és drasztikus áremelkedés miatt a Masterplast határozatlan időre felfüggesztette ingyenes szigetelési programját.
Juraj Blanár szlovák külügyminiszter csütörtökön a pozsonyi parlamentben tette egyértelművé országa álláspontját.
A Mapei Kft. 2026 első negyedévében 8,8 milliárd forint belföldi árbevételt ért el, amely 13,7 százalékkal haladja meg az előző év azonos időszakának értékét.
Pete Hegseth amerikai hdügyminiszter szerint az Egyesült Államok kész fokozni az Irán elleni katonai műveleteket.
A magyarországi biztonsági kőolaj- és üzemanyagkészletek az elmúlt hónapokban veszélyesen alacsony szintre csökkentek.
Szakértők szerint néhány héten belül rendszerszintű kerozinhiány fenyegetheti az európai légiközlekedést,
Szakértők szerint a kialakult helyzet tarthatatlan, ami az ársapka mielőbbi kivezetését kényszerítheti ki a döntéshozókból.
Megindult a stratégiai kőolajtermék készletek visszapótlása áprilisban - közölte a Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetség.
Április végére újra üzemképes lesz a Barátság kőolajvezeték – jelentette be Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.
A Kreml elégedettségét fejezte ki, amiért az új magyar miniszterelnök, Magyar Péter nyitott a "pragmatikus párbeszédre" Oroszországgal.
A hatósági árak miatti importkiesés és a megnövekedett fogyasztás következtében a benzin- és gázolajkészletek drasztikusan csökkentek egyetlen hónap alatt.
Az elnök kijelentéseiben az iráni nukleáris programot és a Hormuzi-szoros helyzetét állította a középpontba
A 21 órán át tartó egyeztetés után mindkét fél a másikat hibáztatta a kudarcért, miközben a hat hete tartó háború törékeny tűzszünete is veszélybe került
Ismét a működési engedély meghosszabbítását kérte az Egyesült Államoktól a Szerbiai Kőolajipari Vállalat, azaz a NIS, mivel a jelenlegi felmentés április 17-én lejár.
Franciaország a nyugati szankciókat megkerülő, orosz kőolajat szállító árnyékflotta visszaszorítása érdekében a vonatkozó büntetési tételek megduplázására készül.