Így szerződj a járvány alatt: elkerülheted a rázós szitukat, ha előre gondolkodsz
Vis maior? De kinek?
Vis maior? De kinek?
Már több mint 50 ezren kérték az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által finanszírozott, országszerte 138 JOGpontban elérhető ingyenes munkaügyi tanácsadást.
Januártól bővül azoknak a termékeknek a köre, amelyekért a kereskedő köteles jótállni.
Sok helyről hallhattuk a pandémia okozta egészségügyi veszélyhelyzet alatt, hogy a világunk már soha nem lesz ugyanaz a hely, mint a vírus előtt volt, és sokak szerint már dolgozni sem úgy fogunk, mint azelőtt. A kényszer home office alapvetően megváltoztatta a munkába járáshoz való viszonyát nem csak a munkavállalóknak, de a vezetőknek is. Egy a Pénzcentrum által készített home office kutatás rávilágított, hogy a magyarok mi mindent lennének hajlandóak beáldozni azért, hogy többet ne kelljen az iroda falai közt ülniük heti 40 órában.
A szakértő úgy látja, hogy a kormányzat nem foglalkozott ezzel a kérdéssel érdemben.
Ezt jobb, ha tudod!
Ami gyanús, az gyanús.
Nem ritkán törvénytelen hirdetésekben keresik a munkavállalókat a magyar cégek. Jól nézd meg, mire jelentkezel! Nem árt tisztában lenni azzal, hogy mit engedhet meg magának egy munkaadó, és mit nem.
Szinte mindenhol csinálják.
Amennyiben ki szeretnénk vágni kertünkben álló fánkat, mindenképp tájékozódjunk önkormányzatunknál, ugyanis van ahol ezt külön engedélyhez kötik!
Akár évekig is pereskedhetnek az örökösök.
Egyre többször fordul elő, hogy az irodai alkalmazottak munkarendjét kötetlenné minősíti a munkáltató. Ez elsőre jól hangzik, ugyanakkor nem árt tudni, hogy az ilyen munkavállaló nem jogosult bérpótlékra. Mutatjuk, mire számítson az, akinek így módosítják a szerződését.
Sokan még mindig nincsenek tisztában jogaikkal.
És mi a teendő akkor, ha nem jogos a követelés?
Elhúzták orruk előtt a mézesmadzagot.
Aztán meg foghatják a fejüket.
Fenyegetés, bojkott, betiltás - a Heineken és az Igazi Csíki Sör harca.
Mutatjuk, mit tehet késés, vagy engedély nélküli távozás esetén.
Csökkentenék az elsőfokú ítéleteket hatályon kívül helyező ítéletek számát.