Nagyot változik a magyar iskolák vezetése: meglépi a kormány a régóta várt döntést
A kormány törvényjavaslata szerint jövő év elejétől megszűnik a szakképzési centrumok kettős vezetésen alapuló kancellári rendszere.
A kormány törvényjavaslata szerint jövő év elejétől megszűnik a szakképzési centrumok kettős vezetésen alapuló kancellári rendszere.
Az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium, valamint a szakmai szervezetek egyeztetései alapján hosszabb távon átalakulhat a tanév szerkezete.
Sinka Editet nevezte ki a Klebelsberg Központ élére Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter.
Ellenszavazat nélkül szavazták meg a javaslatot, egy sor kedvezményezett élhet az iskolakezdési támogatással.
A Tisza-kormány benyújtotta az Országgyűlésnek a gyermekenként százezer forintos iskolakezdési támogatás bevezetéséről szóló törvényjavaslatot.
Az önkormányzati beiskolázási támogatás összege és feltételei településenként eltérnek, érdemes időben tájékozódni.
Helyi közösségek, iskolák, önkormányzatok nevezték be idén is kedvenc fájukat az Év Fája versenybe, amelyet az Ökotárs Alapítvány immár 16. alkalommal szervezett meg.
Az elmúlt tanévben több mint háromszáz esetben kellett intézkedniük az iskolaőröknek, miközben tucatnyi alkalommal magukat az őröket érte atrocitás.
Több támogatástípus is segíthet azoknak a családoknak, akiknek az iskolakezdés nagy anyagi terhet jelent. Mutatjuk, mik a beiskolázási támogatás 2026-os lehetőségei.
Az őszi tanévkezdésre jelentős átalakításokat készít elő az oktatási rendszerben a Tisza-kormány.
Felfüggesztette a parlament a pedagógusok teljesítményértékelési rendszerét, amely az idei tanévben már nem lesz alkalmazandó.
Elszámoláshoz kötné a 100 ezer forintos iskolakezdési támogatást Pilis polgármestere.
Megmutatjuk, mire lehet elég a 100 ezer forintos támogatás alsóban, és miért fogyhat el pillanatok alatt egy középiskolásnál.
Úgy módosítják a jogszabályokat, hogy a százezer forintos iskolakezdési támogatás adómentes legyen, és ne lehessen végrehajtás alá vonni.
Neked még a kánikulában is megy a helyesírás? Teszteld le most!
Akklimatizációs szempontból hátrányban lehetnek az angolok a mexikóvárosi meccsen a házigazda ellen, Tuchel ezért az angol szülőkhöz (is) kéréssel fordult.
100 ezer forintos iskolakezdési támogatásról döntött a Tisza-kormány – jelentette be közösségi oldalán Magyar Péter.
Több mint 200 millió forint uniós támogatásból fejlesztik a Bartók Béla Művészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskolát Békéscsabán - közölte az önkormányzat.
Mire emlékszel az emberi történelem egyik legnagyobb pusztítást hozó háborújáról? Teszteld a tudásod most!
Több mint 1200 panasz érkezett tavaly az oktatási ombudsmanhoz, a bejelentések jelentős része pedagógusok bántalmazó, megalázó viselkedése, és kortárs erőszak miatt született.