Erre a négy megyére adták ki a riasztást vasárnap: zivatar alakulhat ki és erős szél lesz, a jégeső sem kizárt
Napközben főként az északi, északkeleti megyékben alakulhat ki zivatar.
Napközben főként az északi, északkeleti megyékben alakulhat ki zivatar.
Elsőfokú figyelmeztetés van érvényben nyolc megyében: Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád-Csanád, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Zala területén.
Magyarországra június 27-én a megszokott délnyugati helyett északnyugati irányból érkezett meg az afrikai eredetű hőhullám magja.
Országos, áztató eső a következő 6-8 nap során sem várható, csak elszórt záporok, így az aszályhelyzet tovább romlik majd.
Kellemes, 30 fok körüli nyári idő várható a hétvégén, ráadásul míg szombaton még a napsütés dominál.
Egy szerdai hidegfront nyomán három vármegye kivételével az egész országban elsőfokú figyelmeztetés van érvényben.
Annak ellenére, hogy Csongrád-Csanád az ország legmelegebb térsége, a halálozási arány itt mégis alacsonyabb maradt.
A front hatása már az éjszakai órákban érezhetővé válik, hiszen észak felől fokozatosan megnövekszik és megvastagszik a felhőzet.
A hétfői viharok után kedden már jóval nyugodtabb arcát mutatja az időjárás Magyarországon.
Változékony időre számíthatunk ma: a napsütéses időszakokat felhősödés, valamint elszórt záporok és zivatarok szakítják meg, miközben a nappali csúcshőmérséklet 26 és 31 fok között alakul.
HungaroMet: A sok napsütést olykor felhőzet zavarja, de zápor, zivatar inkább csak a hét elején fordulhat elő.
Éjszaka északnyugat felől vastagabb felhőtömbök érkeznek Magyarország fölé. Hajnaltól helyenként előfordulhat kisebb eső, záporeső, és egy-egy zivatar sem zárható ki.
Miközben Európa még az idei első hőhullám utóhatásaival küzd, a meteorológusok már egy újabb, a korábbinál is intenzívebb forróságra figyelmeztetnek.
Északkeleten zivatarokra is készülni kell.
A jövő hét elején sem kell újabb kánikulától tartani, kitart a szelesebb időjárás.
Egy hidegfrontnak köszönhetően véget ér a napok óta tartó rendkívüli hőség.
A történelmi hőhullám után megérkezett a várva várt hidegfront Magyarországra. Nyugaton már heves zivatarokkal, felhőszakadással és viharos széllel tört be a lehűlés.
Jelentős felfrissülést hoz a hét közepén érkező hidegfront, amely véget vet a rendkívüli hőségnek és a trópusi éjszakáknak.
Megdőlt a mindenkori magyarországi hőségrekord, miután kora délután 42 Celsius-fokot mértek Szécsényben.
Több évtizedes talajvízszint-csökkenés és súlyosbodó aszály sújtja Magyarországot, a Duna–Tisza közi Homokhátságról ráadásul már nagyjából egy balatonnyi víz hiányzik.