Döbbenetes, hány magyart tettek utcára a végrehajtók: csúcsra pörögnek a kilakoltatások
A friss statisztika alapján a kilakoltatások száma az elmúlt években inkább stagnál, jóval a korábbi válságidőszakok szintje alatt.
A friss statisztika alapján a kilakoltatások száma az elmúlt években inkább stagnál, jóval a korábbi válságidőszakok szintje alatt.
Limbach Attilát, a Start Garancia Zrt. vezérigazgatóját arról kérdeztük,hogy miért érdemes ma egy vállalatnak kezességet kérnie és minek kell ehhez megfelelnie?
Az Otthon Start Program elindítása óta már több mint 25 ezer kedvezményes lakáshitelt folyósítottak.
A lakáshitelek és az adófizetés terhei sok család költségvetését feszítik, miközben több állami könnyítés továbbra is elérhető, mégis sokszor kihasználatlan marad.
Az építőipar továbbra is szenvedi a vállalati és a kormányzati beruházások hiányát, de nem teljesített jól a lakás szegmens sem.
Eddig mintegy 150 ezren igényelték az Otthontámogatást, ami magasabb részvételt jelent a kormány és az MNB előzetes várakozásainál.
A Bankmonitor elemzése szerint egy átlagos hiteligénylő akár a havi törlesztőrészletének több mint kétszeresét is megkaphatja ajándékpénzként a kölcsön mellé.
A korábbi BB Netbank működik egyedül, de a fiókokban sem lehet most ügyet intézni.
A kormány rendelettel kivonta a végrehajtás alól a sportszervezetek működésére adott állami támogatásokat.
ost összegyűjtöttük, mely cikkek pörögtek a legjobban 2026 6.hetében, és miért váltottak ki ekkora érdeklődést.
A háztartások eladósodottsága látványosan szétválasztja Európát - derül ki az IMF adataiból.
Egy nyolc éve húzódó devizahiteles perben hirdetett ítéletet pénteken a Fővárosi Törvényszék.
A téglalakások átlagos árszintje is emelkedett, miközben a használt házak iránt Budapesten visszafogottabb volt kereslet.
Már az építés alatt álló új lakásokra is felvehető lesz az Otthon Start és a CSOK Plusz támogatott hitel a kormány által előkészített rendelet szerint.
A SAFE programot létrehozó rendelet lehetőséget ad arra, hogy a tagállamok jogállamisági feltételekhez kössék a terv elfogadását.
A BISZ Zrt. friss adatai szerint húszéves mélypontra csökkent Magyarországon a Központi Hitelinformációs Rendszerben nyilvántartott lakossági hitelmulasztások száma.
A csak papíron létező pénztári egyenlegek nemcsak adózási kockázatot jelentenek, hanem a hitelképességet is rontják.
Az egyik hazai bank friss adatai szerint a szeptember óta igényelt Otthon Start lakáshitelek felvevőinek közel kétharmada 35 évesnél fiatalabb.
Az európai tapasztalatok szerint a kínai járművek nem bizonyultak olcsóbbnak a nyugati alternatíváknál, engedélyeztetésük pedig hosszadalmas folyamat.
Ha új otthon vásárlásán töröd a fejed, netalántán épp most vettél fel egy tetemes összegű lakáshitelt, a Pénzcentrum mai kvízét neked találták ki. Hány kérdésre tudod a választ?