Sokkoló baleset történt tegnap este a tűzijáték után: volt nagy riadalom a Dunán
A baleset körülbelül 22 óra 40 perckor történt, nagyjából egy időben az állami tűzijáték befejezésével.
A baleset körülbelül 22 óra 40 perckor történt, nagyjából egy időben az állami tűzijáték befejezésével.
Elsüllyedt egy luxusjacht a szicíliai partoknál, az eltűntek között van Mike Lynch brit nagyvállalkozó és a Morgan Stanley elnöke is.
Kínai és Fülöp-szigeteki parti őrhajók ütköztek össze hétfő hajnalban a vitatott Dél-kínai-tengeren és legalább két hajó megrongálódott. Sérülésekről nem érkezet hír.
A hajó akkoriban fejlett biztonsági berendezésekkel rendelkezett és híres volt arról, hogy "elsüllyeszthetetlen".
Mindét magyar kettes harmadik lett délelőtt az előfutamában, de csak az első két hely ért középfutamot, ezért kellett még egyszer vízre szállniuk.
A magyar egység délelőtt a kettőből az első előfutamban lapátolt, az első két hely ért közvetlen középfutamot, a többi hajó a reményfutamba került.
Ez volt az egyetlen szám kedden, amelyben a középfutamot meg lehetett spórolni, ehhez az első három között kellett végezni.
A hajó alig tett meg néhány száz métert, amikor a motortérben összegyűlt benzingőz berobbant.
Miután a hajó süllyedni kezdett, a fedélzeten tartózkodó búvárokat és a személyzetet evakuálták és más közeli hajókra szállították.
Újabb olajszállító tartályhajó süllyedt el helyi idő szerint szombat délután a Fülöp-szigetek Bataan tartományának partjainál.
Az 56. Kékszalag első tíz helyén csak katamaránok végeztek. Ez Európa leghosszabb tókerülő vitorlásversenye, a hajósokra légvonalban több mint 150 kilométeres út vár.
A hajó személyzete szakszerűen végezte a hajó kikötését, de kisebb műszaki probléma történt - közölte a Bahart miután baleset történt az új balatoni szuperkompon.
Baleset történt a szántódi kikötőben, miután kikötött a komp. A hajó minden előjel nélkül elkezdett távolodni a parttól, miközben autók hajtottak le ról.
Eltűntek a tragikus sorsú Hableány turistahajó roncsai: az öt évvel ezelőtti katasztrófa óta Újpesten tárolták, ahol már a roncsvadászok is felfedezték maguknak.
Az új szabályozás 2025-től a belvárosi Duna-szakaszon felszámolja a kikötőket, és csökkenti azok számát az újlipótvárosi részen.
Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják a szállodahajó kapitányát, az ügyészség szerint a kapitány nem állt meg az ütközés után, hogy meggyőződjön a helyzet súlyosságáról.
Megszólalt a verőcei hajóbaleset egyetlen túlélője, aki az ütközés során a motorcsónak hátsó részében állt.
A MAHOSZ egyértelmű válaszokat adott lapunknak, hogy motorcsónakkal mit lehet - és mit nem - ha egy nálunk nagyobb hajó akad az utunkba.
Arra voltunk kíváncsiak, egyáltalán ki vásárolhat motorcsónakot, illetve mit kell ahhoz tudni, hogy azt vezethessük is?
Megtalálták a Verőcénél történt hajóbaleset negyedik áldozatának holttestét.