Figyelem! Listeriával fertőzött húskészítményt talált a hatóság: itt árulták
Listeria fertőzöttséget mutatott ki a Nébih laboratóriuma egy papkeszi termelő húskészítményeiben.
Listeria fertőzöttséget mutatott ki a Nébih laboratóriuma egy papkeszi termelő húskészítményeiben.
Akármilyen böjtbe is kezdünk, fontos, hogy gondoskodjunk a szervezetünk számára szükséges tápanyagokról.
Nagyböjt latin elnevezése (quadragesima) negyvenet jelent, és azt a negyven napot jelöli, amely hamvazószerdán kezdődik és húsvétvasárnap ér véget.
A tisztán növényi alapú táplálkozás terjedése miatt növekvő társadalmi igény mutatkozik a tej és a hús helyettesítésére szánt élelmiszerek iránt.
Jól látszik tehát, hogy valóban sok család asztalára kerül csirkehús, ilyen-olyan formában. Kérdés viszont az, miként hat majd a bevásárlásokra az élelmiszerár-stop, az esetleges mennyiségi korlát a boltokban, vagy az, hogy mindezek mellett egyre nehezebb helyzetben kerül a baromfiágazat.
Hullámzó évet zárt 2021-ben a hazai sertéságazat, az önköltségi árak jelentősen emelkedtek, ezt 2022 első hónapjaiban kénytelenek lesznek érvényesíteni a sertéstenyésztők.
A paprikás, pörkölt és gulyás között 1830-tól teszünk különbséget, ekkor jelent meg ugyanis a Magyar nemzeti szakácskönyvben külön-külön mindhárom étel receptje.
Jelen pillanatban nem túl rózsás a helyzet, a disznóbél ára is emelkedett, a sóé, a fűszereké is.
Gyönyörű és egyben különleges étel kerülhet az ünnepi asztalra általa akkor is, ha szűzpecsenyével, báránygerinccel vagy lazaccal készítjük el, azaz, kevésbé drága alapanyaggal.
Ezt kevesen tudják a pulykahúsról. Van egy recepet, ami minden sztereotípiát megdönt
Most annak jártunk utána, hogy alakult az ágazat sorsa az elmúlt időszakban, illetve megnéztük azt is, hogy mennyiért vásárolhatunk bárányhúst most, az ünnepek előtt.
A tapasztalatok azt mutatják, hogy ugyan a csirke a legnépszerűbb húsfajta a magyarok körében, de egyre nagyobb figyelmet kapnak a víziszárnyasok is, mint például a kacsa.
A tapasztalatok azt mutatják, hogy egyre nagyobb figyelmet kapnak a víziszárnyasok is, mint például a kacsa. Most annak jártunk utána, hogy milyen mértékben pusztított a hazai gazdaságokban a madárinfluenza, illetve hogyan hatott ez az árakra.
A Pénzcentrum vegán étkezésről szóló sorozatának első részében egy növényi alapú és egy hagyományos reggeli költségeit mértük össze.
Számtalan panírozási módszere van a húsoknak, zöldségeknek, de az egyik legegyszerűbb és legfinomabb a párizsi bunda. Többféle variációja van, de itt most kiderítjük, melyik a legjobb!
Drágul a hús, a tojás, a kenyér a szárazság miatt pedig további drágulás várható, amit ismét a vásárlók fognak megfizetni.
Októbertől csak magyar frisshúst forgalmaz az áruházlánc.
Az utazás és a sütés-főzés, amelyre a karácsonyi időszakban jellemzően egyébként is többet költünk, mint az év más szakaszaiban, idén jelentősen drágább lehet.
Vietnámi pho leves recept: mi az a pho leves, milyen ízű a pho leves? Pho leves rendelés: hol kapható pho leves Budapest térségében? Mi a pho leves készítés titka?
A Húskereskedők Egyesülete rendkívüli elnökségi ülés összehívását kezdeményezi.