Az őszi leárazások és akciók messze a legerősebb ösztönzői a nyár utáni vásárlásnak, ez derül ki egy friss vásárlói kutatásból.
Itthon tavaly október óta vásárolhatunk hét élelmiszert hatósági áron, azonban az infláció nagykereskedelmi szinten ezeknél a termékeknél is érvényesül, így a boltoknak veszítenek rajtuk. Egy összehasonlításból most kiderült az is, itthon éri meg jobban az árstopos temrékekből vásárolni, vagy Szlovákiában –írja a G7.
Ugyan itthon az árstopok miatt tavaly október óta nem drágult a a liszt, a cukor, a napraforgó étolaj, a 2,8 százalékos UHT tej, a csirkemell, a csirkefarhát és a sertéscomb bolti ára, azonban a nagykereskedelemben ezek a termékek is többe kerülnek, az emiatti veszteséget pedig sokszor más áruk áremelésével kompenzálják a boltok. Másrészt ha az árstopos termékek elfogynak, kénytelenek vagyunk a drágább tejet vagy más, nem hatósági áras terméket megvásárolni.
A magyar és a szlovák Lidl árainak összehasonlításából az derült ki, hogy ugyan az árstopos élelmiszerek valóban nálunk olcsóbbak, azonban ha ezek éppen kifogytak, akkor a hasonló termékeknél viszont már fordul a kocka, ugyanis Szlovákiában általában ezek olcsóbbak. Például a nádcukor és a porcukor, amivel a kristálycukrot válthatjuk ki, jóval többe kerülnek itthon, mint a szlovákoknál. Ez alapján csak az árstopos termékek vásárlásával spórolunk itthon, ha pedig ezek nem elérhetőek, akkor többe kerül a bevásárlás, mint a szomszédos országban.
Almageddon a hazai almapiacon: soha nem látott terméskiesés jöhet, így alakulhat 2026 őszén a kilóár
Alig lesz idén magyar alma, mégis zuhan az ára – elsőre szinte hihetetlen, mi történik a hazai piacokon. Az elmúlt fél évszázad leggyengébb almatermése várható...
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







