Döntöttek! Nem halogatják tovább, ezen a hétvégén lesz a Balaton-átúszás
A nevezést az időpontváltozás miatt visszalépő nevezők létszámától függően mindhárom távra újra megnyitották.
A nevezést az időpontváltozás miatt visszalépő nevezők létszámától függően mindhárom távra újra megnyitották.
A következő napokban várható extrém hőség miatt a Közlekedési és Beruházási Minisztérium fokozott óvatosságra kér minden közlekedőt.
Retro hétvégét tart a MÁV a Balatonnnál, Kaposváron és annak környékén, valamint az újranyíló Komló-Dombóvár vonalon augusztus első hétvégéjén.
Informatikai karbantartás miatt hétvégi fennakadásokra kell számítani az elektronikus közigazgatási szolgáltatásokban,
A BKK tájékoztatása szerint pénteken 22 órától vasárnap üzemzárásig a szerelvények csak a Keleti pályaudvar és a Móricz Zsigmond körtér között járnak.
A mentőcsapat az éjszaka folyamán szonár segítségével fésülte át a feltételezett vízbe lépés helyszínét és annak környezetét.
Június utolsó hétvégéjén péntektől vasárnapig a Balaton felé 126 ezer, Budapest felé pedig 124 ezer jármű haladt el martonvásári mérőpontnál
Az 1-es villamos vonalán karbantartást végeznek a Hungária körúton a Salgótarjáni utcánál július 4-én és 5-én, valamint 11-én és 12-én.
Június 29-től módosul a Pesti alsó rakpart közlekedési rendje.
Noha klasszikus értelemben vett időjárási front nem vonul át felettünk, a gyors felmelegedés melegfront jellegű tüneteket idéz elő.
Karbantartási munkálatok miatt pótlóbusz jár a H6-os HÉV helyett Soroksár és Szigetszentmiklós között az április 25-26-i hétvégén.
Húsvétvasárnap sok napsütésre számíthatunk a térségben, nagyobb csapadék sem várható.
Az elkövetkező napokban kellemes és tavaszias időnek nézhetünk elébe, amely a kirándulók kedvét is meghozhatja a hétvégére - derül ki az időjárási előrejelzésekből.
A német Der Klassikertől a londoni derbin át az olasz örökrangadóig mind az öt topligában sorra jönnek a csúcsmérkőzések.
A hétvégén a magyar Fizz Ligában és Európa topbajnokságaiban is akadtak meglepetések bőséggel.
Csütörtökön és pénteken hazánkba ér a mediterrán ciklon, a hó mennyisége azonban még kiszámíthatatlan.
A hétvégén változékony, borongós idő várható országszerte: a hőmérséklet fokozatosan emelkedik, de marad a csapadékos, párás időjárás.
Február közepén már mindenki a tavaszt várja, de a hétvége továbbra is szürke, szeles és esős időt ígér Budapesten.
Borongós, több helyen csapadékos idővel telik a hétvége: pénteken főként eső, néhol havas eső is előfordulhat.
Vasárnap túlnyomóan felhős, borongós idő várható az ország nagy részén.