Ilyen nincs, már ezek a termékek is kisebbek lettek a magyar boltokban: sokak kedvencét érte el a zsugorfláció
A fogyasztóvédelmi hatóság legfrissebb adatai szerint decemberben ismét csökkent számos termék kiszerelése a magyarországi üzletekben.
A fogyasztóvédelmi hatóság legfrissebb adatai szerint decemberben ismét csökkent számos termék kiszerelése a magyarországi üzletekben.
Németország lesz az EU legnagyobb karácsonyi költekezője 2025-ben, miközben az eurózónában emelkedő inflációval és játékbiztonsági kihívásokkal kell szembenézni a vásárlóknak.
Egy 2008-ban devizaalapú autóhitelt felvevő ügyfél nyert a Merkantil Bank ellen a mosonmagyaróvári bíróságon.
Egyre több panasz érkezik a fogyasztóvédőkhöz a csomagküldő cégek és webáruházak működésével kapcsolatban.
A Fővárosi Kormányhivatal átfogó ellenőrzést indított a csomagküldő szolgálatok ügyfélszolgálatainak működésével kapcsolatban a megnövekedett fogyasztói panaszok miatt.
A spanyol fogyasztóvédelmi minisztérium közleménye szerint az Airbnb 65 122 hirdetése sértette meg a fogyasztóvédelmi szabályokat.
Gyerekeknek készült étkészlet esetében nem megfelelő volt a tájékoztatás, így aki vásárolt belőle, ne használja - erre kér mindenkit a Nébih.
A HungaroControl arra kéri a lakosságot, hogy a lézeres fényvetítőket kizárólag a házak falára irányítsák, semmiképp se az égbolt felé.
A HungaroControl és a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság közösen hívja fel a fogyasztók figyelmét a felelős vásárlás és használat fontosságára.
Nagyon fontos lenne, hogy tudatosan vásároljunk karácsony előtt, ugyanis ha nem nézünk körül alaposan, sok bosszúságot szerezhetünk saját magunknak.
A TESCO visszahívta a Stockwell fekete tea 150 grammos kiszerelésének két tételét, miután határérték feletti növényvédőszer-tartalmat mutattak ki.
Termékvisszahívás indult az Auchanban kapható Ocean Fish Füstölt lazacpisztráng filé 100 grammos termékre.
A vállalat a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatósággal együttműködve azonnal intézkedett a kifogásolt tételek forgalomból történő kivonásáról.
A vállalat a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatósággal együttműködve intézkedett a kifogásolt tétel forgalomból történő kivonásáról.
Olcsó, de veszélyes? A friss vizsgálat szerint a Temu és a Shein termékeinek többsége nem biztonságos. Nézd meg, mit kaphatsz a pénzedért – akár akaratodon kívül is.
Egy budapesti fogászati rendelő ügyvédi felszólítással és büntetőjogi következményekkel fenyegette meg egy páciensét negatív Google-értékelése miatt.
A vállalat a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatósággal együttműködve már megkezdte a kifogásolt tételek forgalomból történő kivonását.
A GVH eljárásának eredményeként több százezer magyar vásárlónak fizet több, mint 500 millió forint kompenzációt az About You üzemeltetője.
A brit versenyhivatal nyolc vállalat ellen indított vizsgálatot tisztességtelen online árképzési gyakorlatok miatt, köztük a StubHub és viagogo jegyértékesítő oldalak ellen is.
A SPAR Magyarország visszahívta az Ocean Fish márkájú halászati termékek több tételét, miután saját vizsgálatai Listeria monocytogenes jelenlétét mutatták ki.