Ennyi volt, elkaszálták az Aldi gigaakcióját: régi kedvezménytől búcsúzhatnak a vásárlók
Az Európai Unió Bírósága elmarasztaló döntést hozott a német diszkontlánc árazási gyakorlatával kapcsolatban.
Az Európai Unió Bírósága elmarasztaló döntést hozott a német diszkontlánc árazási gyakorlatával kapcsolatban.
Az Európai Unió autóipari szabályozásának enyhítését szorgalmazza Olaszország és Németország.
Magyarország is kaphat az Európai Unió által az árvizek sújtotta tagállamok számára felajánlott segítségből - jelentette ki az Európai Bizottság egyik szóvivője hétfőn.
Az Európai Bizottság elutasította a kínai elektromos járműgyártók minimális behozatali árakra vonatkozó ajánlatait, amelyek célja a vámok elvetése lett volna.
A most zajló folyamatok könnyen az olajárak drasztikus drágulásához is vezethetnek.
Nagyobb szerepet kaphatnak a helyi és regionális önkormányzatok a körforgásos gazdaságra való átállásban, de a sikerhez megfelelő pénzügyi és technikai támogatásra van szükségük.
Hazánk várhatóan nem tudja 2026 végére befejezni azokat a fejlesztéseket, melyeket ebből a forrástípusból kellene finanszírozni.
A jelentésben kiemelték: az Európai Bizottság a világjárvány korai szakaszából levont tanulságokat felhasználva több határozatot és tervet fogadott el.
Veszélyes IKEA-poharakról jelent meg fogyasztóvédelmi jelzés az Európai Bizottság adatbázisában. A cég nem ért egyet a hatóságokkal a termék biztonsági értékelésével kapcsolatban.
Az Európai Bizottság pénteken jóváhagyta az mRNS-alapú mResvia oltóanyag használatát.
Visszahívnak egy FA dezodort, mert tiltott összetevőket tartalmaz: a 2-(4-terc-butilbenzil) propionaldehid magzatkárosító hatású lehet.
A gyártó értesítése szerint pótalkatrészt egyelőre nincsen, folyik a beszerzés, majd később értesítik az autótulajokat arról, hogy mikor lehet a szerelőhöz menni.
Életbe lépett vasárnap az Európai Unió élőhelyek természetes állapotának visszaállítását célzó jogszabálya - jelentette be vasárnap az Európai Bizottság.
Az Európai Bizottság nyilvános közleményben reagált a magyarországi bíráktól és bírósági dolgozóktól érkezett panaszokra az alacsony fizetések miatt.
A TikTok videomegosztó platform kötelezettséget vállalt, hogy végleg visszavonja a TikTok Lite jutalmazási rendszerét az Európai Unióban.
Az Európai Gyógyszerügynökség nem javasolja egy új, az Alzheimer-kór ellen kifejlesztett gyógyszer forgalomba hozatalát az Európai Unióban.
Rendhagyó időpontban tartanak kormányinfót, nemsokára kiderül mi nem várhatott.
Az ügyet illetően csak az Európai Bizottság hozhat döntést, a rendelkezésére álló információk szerint azonban a szállítás korlátozásának nincs közvetlen hatása az EU olajellátására.
Az EB szerdán elfogadott éves jelentése többször is kitér a szuverenitásvédelmi törvényre, kiemelve, hogy az aláássa a civil társadalom működését.
A vízszennyezésnek, a vízhiánynak, az árvizeknek és a biológiai sokféleség csökkenésének a kezelése érdekében hosszú távú stratégiára van szükség.