Elképesztő vagyonon ül a legfelsőbb magyar elit: kiderült, mennyi pénz van valójában egyetlen számlájukon
Az ügyfélszámlák száma kicsit ugyan visszaesett, az egy számlára jutó átlagos vagyon megközelítette a 220 millió forintot.
Az ügyfélszámlák száma kicsit ugyan visszaesett, az egy számlára jutó átlagos vagyon megközelítette a 220 millió forintot.
A tóhoz nosztalgiából érkező látogatók, megdöbbentek a szárazzá vált meder láttán.
Most 100 millióval olcsóbb, pedig a hely adottságai közben mit sem változtak: műemléki épület, balatoni panoráma, búbos kemence, teraszok és Tihany...
A mintegy 80 ezer fős visszaesést elsősorban a szigorodó szabályozás és a Revolut kriptoszolgáltatásának hazai leállása okozta.
A kiszálló befektetők helyét az Otthon Start Programnak köszönhetően az első lakásvásárlók vették át, ami lassította a tranzakciókat és erősítette a vevők alkupozícióját.
A 12 hónapos diszkont kincstárjegyekből a tervezett mennyiséget értékesítették, a tízéves fix és változó kamatozású kötvényekből a meghirdetettnél kevesebbet fogadtak el.
A magyar részvények 2026 első fél évében 26,6 százalékos hozamot értek el, miközben a feltörekvő piaci részvények 23,8 százalékkal, a nyersanyagok pedig 11,8 százalékkal emelkedtek.
Őszintén beszélt arról az időszakról is, amikor 106 kilós testsúllyal küzdött, és saját forrásból finanszírozott egy gyomor-bypass műtétet.
Megtorpant a balatoni ingatlanpiac, egyre kevesebb a vevő, miközben az eladók továbbra is a korábbi magas árakon próbálják értékesíteni nyaralóikat és apartmanjaikat.
A Prémium Magyar Állampapír új sorozatának kibocsátását egy technikai részlet indokolja.
Összegyűjtöttük a legfontosabb, legérdekesebb, legolvasottabb híreket, cikkeket 2026. 28. hetéből.
Szakértővel beszélgetünk a befektetések, a tőkepiacok és a magyar lakosság pénzügyi gondolkodásának legfontosabb változásairól.
Donald Trump amerikai elnök második ciklusában egyre gyakrabban a tőzsde teljesítményével igazolja gazdaságpolitikájának sikerét.
Dolláralapon mérve a nigériai tőzsde vette át a vezetést a világ legjobban teljesítő részvénypiacai között,
A SpaceX tőzsdei bevezetésének köszönhetően keletkezett új vagyonok jelentősen felpörgették a magánrepülőgépek iránti keresletet.
Magyarország a 150 vizsgált ország közül a 42. helyen végzett a világ legbiztonságosabb befektetési célpontjainak rangsorában.
A Bankmonitor számításai szerint több népszerű lakossági állampapír jelenleg kiemelkedő reálhozamot biztosít, vagyis az infláció levonása után is jelentős nyereséget termel.
Sorra érkeznek a nagy elemzői jelzések: kilenc részvényben látnak most 30-80 százalékos hozamlehetőséget a szakértők
A magyar háztartások rekordméretű megtakarításainak jelentős része külföldi vállalatokat gazdagít, miközben a hazai innovatív cégek súlyos forráshiánnyal küzdenek.
Bochkor Gábor több ingatlant is vásárolt Spanyolországban, ahol a jövőben a nyugdíjas éveit tervezi tölteni.