Szinte lehetlen feladatot kap Elon Musk a Trump-kormányban: hogy oldja ezt meg a Tesla-vezér?
A Tesla-vezér azt mondta, céljuk a 6500 milliárd dolláros amerikai költségvetés 2000 milliárd dolláros megnyirbálása, de ez szakértők szerint lehetetlen.
A Tesla-vezér azt mondta, céljuk a 6500 milliárd dolláros amerikai költségvetés 2000 milliárd dolláros megnyirbálása, de ez szakértők szerint lehetetlen.
Azt is tudni, ki lesz majd a nemzetbiztonsági tanácsadó, illetve a Környezetvédelmi Ügynökség vezetőjéről is döntött már a visszatérő elnök.
Kamala Harris egykori kommunikációs igazgatója szerint Joe Biden elnöknek le kellene mondania, hogy Harris legyen az első női elnök Donald Trump januári beiktatásáig.
A Biden-adminisztráció még Trump beiktatása előtt átadná a fennmaradó 6 milliárd dolláros segélyt Ukrajnának, hogy az ország erősebb pozícióba kerüljön a tárgyalások során.
Az amerikai elnökválasztás eredményének hatására ugrásszerűen megnőtt a kivándorlás iránti érdeklődés az Egyesült Államokban.
Az amerikai elnökválasztás eredményét követően Joe Biden elnök nyugalomra és összefogásra szólította fel az országot.
Susie Wiles lesz a Fehér Ház kabinetfőnöke Donald Trump elnöksége alatt, első nőként betöltve ezt a posztot.
A piacok pozitívan reagáltak a választási eredményekre, a befektetők pedig optimisták a várható gazdaságpolitikai intézkedésekkel kapcsolatban.
Az elnökválasztás online fogadási piaca hatalmas összegeket mozgatott meg, és várhatóan 450 millió dolláros kifizetést eredményezhet azok számára, akik Trump győzelmére tettek.
Szerinte az elmúlt időszakban tapasztalt nehéz gazdaságihelyzet ellenállást teremtett a demokratikus tisztségviselőkkel szemben, ez történt most az USA-ban is.
Sötéten látják a közeli jövőt azok a makroelemzők, akik az amerikai választási eredmények ismeretében beszélgettek a gazdaság kilátásairól a Portfolio rendezvényén.
Úgy néz ki, Donald Trump republikánus elnökjelölt győzött Pennsylvania, Georgia és Észak-Karolina államban is, ezzel megnyerte az amerikai elnökválasztást.
A holtversenyben egyaránt három szavazatot kapott a demokrata párti elnökjelölt, Kamala Harris és a republikánusok elnökjelöltje, Donald Trump.
Legelőször a déli Georgia államban számíthatunk kulcsfontosságú eredményekre az Amerikai elnökválasztáson.
A Fehér Házért folytatott verseny holtpontra jutott, és mind Donald Trump, mind Kamala Harris számára megvan a lehetőség, hogy előnyre tegyenek szert.
Az amerikai választási fogadások piaca jelentős átalakuláson megy keresztül, ami komoly vitákat generál a szabályozók, a politikusok és a szakértők körében.
Már több mint 75 millió amerikai állampolgár szavazott előre a november 5-i elnökválasztásokon.
Elővigyázatosságból készültségbe helyezték a Nemzeti Gárda egy részét Washington szövetségi államban, készülve arra, hogy zavargások törhetnek ki a választásokkal összefüggésben.
Az amerikai elnökválasztás lehetséges közép- és kelet- európai hatásairól készített elemzést a Grayling.
Kevesebb mint egy hét van hátra a választásokig, és számos felmérés szerint a két jelölt szoros versenyben áll egymással.