Megint lecsapott a NAV: negyvenmillió nincs meg, de nyomra akadtak
Negyvenmillió forintos adóhiányt állapított meg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, mikor belenézett egy körbeszámlázós társaság ügyeibe.
Negyvenmillió forintos adóhiányt állapított meg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, mikor belenézett egy körbeszámlázós társaság ügyeibe.
Több mint hárommilliárd forintos adóhiányt okozó fiktív számlázási láncra derített fényt egy vállalkozás ellenőrzésekor a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
2020-ban az Európai Unión belül nálunk volt a legalacsonyabb az áfarés, így minimálisra csökkent az áfacsalások aránya.
Étolajból és kristálycukorból is nagy mennyiség jutott az üzletekbe, amelyeket egy magyar bűnszervezet milliárdos adócsalással juttatott be az országba.
A nyugat-dunántúli számlagyárral kapcsolatos nyomozás során a NAV lefoglalt péküzemet és hajókat is.
A NAV frissítette a 10-, illetve 100 millió forintnál nagyobb adótartozással rendelkező magánszemélyek és egyéni vállalkozók listáját.
Az adóhatóság egész évben akcióban van, így nem csoda, hogy egyre többször találnak szabálytalanságot, amelyet feltárás után bizony meg is büntetnek.
A Zala megyei férfi olyan bódító hatású szereket terjesztett online, amik nem szerepeltek sem a kábítószerek, sem az új pszichoaktív szerek listáján.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közleményben arról számolt be, hogy a vállalkozás kutyaiskola indítását tervezte. A vizsgálaton bemutatott számlák szerint 2019-ben 221 németjuhász kutyát vásárolt több mint kétszázmillió forintért.
Ezek az ügyek pörögnek leginkább.
Egy év hat hónap börtönt kapott Hajdú Péter, amit 4 évre függesztettek fel.
Azért ez nem semmi pénz.
A rosszfiúk sem tökkelütöttek.
Az alvállalkozókkal trükköztek.
Műszaki cikkekkel csalták az áfát.
Több milliárdnyi áfát csaltak el.
A messzi Szingapúrból indult a történet.
Közvetített munkavállalók után fizetendő közterheket csaltak el.
Autókat hozott be külföldről, amik eladása után nem adózott.
Epret, dinnyét adtak, nyugtát viszont nem.