Nem adja fel Felipe Massa: 17 év után akar igazságot magának a volt Ferrari-pilóta
Massa folytathatja jogi eljárását a 2008-as "Crashgate" botrány ügyében, de a bíróság elutasította azt a kérelmét, hogy nyilvánítsák őt a 2008-as vb győztesének.
Massa folytathatja jogi eljárását a 2008-as "Crashgate" botrány ügyében, de a bíróság elutasította azt a kérelmét, hogy nyilvánítsák őt a 2008-as vb győztesének.
Ernst Tanner MLS-sportvezető ellen súlyos vádak merültek fel, amelyek szerint homofób, rasszista és szexista megjegyzéseket tett.
Lisa Benn állítása szerint azért vesztette el nemzetközi játékvezetői pozícióját, mert panaszt tett egy játékvezetőket edző szakember által elkövetett fizikai inzultus miatt.
Az amerikai elnök szombat éjjel az Air Force One fedélzetén erősítette meg, hogy jogi lépéseket tesz a brit közszolgálati műsorszolgáltató ellen.
Brian Kelly jogi eljárást indított az LSU ellen: az egyetem állítólag megpróbálja "alapos okkal" elbocsátani, hogy elkerülje a közel 54 millió dolláros végkielégítés kifizetését.
Dróth Zoltánnal egy videóban közölte a szövetségi kapitány, hogy kimarad a keretből, ő maga másra számított ennyi év és ennyi válogatottság után.
Megszólalt végre a szolgáltatást végző cég is: "a történtek minket is megviseltek" - jelezték és együttműködnek a hatóságokkal.
III. Károly király hivatalosan megfosztotta kegyvesztett testvérét királyi fenségi címétől és hercegi rangjától.
Vinícius Júnior jövője megpecsételődni látszik a Real Madridnál – a klub vezetése megelégelte a brazil támadó sorozatos fegyelmezetlenségeit.
Victor Conte, a profi sportvilágot megrázó BALCO doppingbotrány kulcsfigurája 75 évesen halt meg.
A Török Labdarúgó Szövetség (TFF) 149 játékvezetőt és asszisztenst függesztett fel, miután kiderült, hogy fogadási tevékenységben vettek részt
András a norfolki Sandringham birtokra költözik, bár a pontos lakhelyét nem hozták nyilvánosságra.
A török labdarúgó-szövetség fegyelmi eljárást indít a fogadáson kapott játékvezetők ellen, miután kiderült, hogy a profi ligákban működő bírók többsége rendelkezik fogadási számlával.
Újabb online utazási iroda, a Fly Far International tűnt el jelentős előlegek beszedése után.
Az uniós versenyhivatal kartellezés gyanújával vizsgálatot indított számos osztrák sífelszerelés-gyártó cég ellen.
Az AI-generált megtévesztő tartalmak választási időszakban történő terjesztése sértheti az EU mesterséges intelligenciáról szóló törvényét.
Lengyel Tibor szerint ellehetetlenítették a munkáját, az OMSZ viszont üdvözölte a döntését. A konfliktus a bíróságig jutott.
A királyi udvar csak a nyilvános felháborodás hatására lépett András herceg ügyében, ami felveti a kérdést: miért nem reagáltak korábban az évekkel ezelőtti eseményekre?
Minden királyi titulusáról lemond András herceg, a brit uralkodó testvére, akivel szemben újabban ismét felmerült vádként, hogy szoros baráti kapcsolatokat ápolt Jeffrey Epsteinnel.
Kórházi ragtapasszal rögzített konnektor, penészes falak, és egy apa, aki haza akart menni – csak a pénz számított.