Gigászi hitelcsalást lepleztek le Magyarországon: lebuktak a szélhámosok, börtönbe kerülhetnek
Hamis okiratokkal százmilliós nagyságrendben igényelt kölcsönöket magyar bankoktól negyvenöt ember, vádat emeltek ellenük.
Hamis okiratokkal százmilliós nagyságrendben igényelt kölcsönöket magyar bankoktól negyvenöt ember, vádat emeltek ellenük.
A Fővárosi Főügyészség az eljárás jelentős elhúzódásának elkerülése érdekében indítványt tett a büntetőjogi felelősségre vonást érdemben nem érintő ügyrészek megszüntetésére.
A két tisztviselő nem tétlenkedett, több mint 20 esetben vádolták meg őket.
Használtautó-csalók ellen emeltek vádat: a próbaúton öntöttek olajat a kiszemelt autók hűtővizébe, így lealkudták az árukat.
Díjköteles koronavírus elleni védőoltásra hivatkozva húztak le egy ceglédi anyát. Az ügyészség vádat emelt az ötletgazda nővel és az orvosnak beöltöző férfival szemben is.
A múlt héten őrizetbe vettek egy budapesti háziorvost és asszisztensét, a gyanú szerint valótlan tartalmú oltási igazolásokat állítottak ki. Azóta sorra bukkannak fel a csaló orvos "szolgáltatását" igénybe vevő egyenruhások.
Egy elítéltnek segített volna a hamis korelőzménnyel, szerencsétlenségére a hatóság emberébe futott. Így
15 ezer és 30 ezer forint közötti összeg ellenében nem adta be az oltásokat.
Bohózattá kezd változni a Quaestor-ügy tárgyalása, a bíróság sorra zárja ki a szakértőket, és már bírságol is.
Sikkasztás miatt emelt vádat az Esztergomi Járási Ügyészség azzal a somogyi férfival szemben, aki elsikkasztotta egy esztergomi férfi síremlékre szánt pénzét.
Sokmilliós kárt okozott az a két villanyszerelő, akik éveken keresztül vállalkozások és magánszemélyek villanyóráit tekerték vissza.
Egy bűnszervezet tagjai az útdíjak, a bírságok, adók és járulékok meg nem fizetésével több mint 4 milliárd forint vagyoni hátrányt okoztak az állami költségvetésnek.
Ugyan a magyar jogszabályok nem tiltják, hogy valaki papucsban vezessen, de ha balesetezünk, akkor a károk, sérülések mellett még vádemeléssel is számolhatunk.
Vádat emelt a Nagykátai Járási Ügyészség egy postás ellen, aki kézbesítés helyett ellopta a címzetteknek küldött pénzt.
Műszaki cikkekkel csalták az áfát.
Ha jó, ha nem, ha muszáj: hívjatok úgy, Szomorú Szamuráj!
Autókat hozott be külföldről, amik eladása után nem adózott.
Felfüggesztett fogházat kért az ügyészség.
Svájci-magyar "vállalatot" fülelt le a hatóság.