Címke: énekes (161 cikk)
Súlyos betegséggel küzd a magyar zenészlegenda: nagyobb a baj, mint elsőre hitték, rengeteget fogyott a kórházban
Továbbra is kórházban kezelik Szolnoki Pétert, a Bon-Bon együttes 56 éves frontemberét, így elmaradnak a zenekar koncertjei.
Most érkezett: meghalt a legendás dalszerző, akihez az YMCA című sláger is köthető
Rövid lefolyású, súlyos betegség következtében, életének 74. évében elhunyt Victor Willis, a legendás Village People diszkóegyüttes frontembere és legnépszerűbb slágereinek társszerzője.
Súlyos beteg a Kossuth-díjas énekes, Kovács Ákos: azonnal lemondta a nyári koncertjeit
Az énekes-dalszerző sikeres műtéten esett át, jelenleg otthon lábadozik, a nyárra tervezett fellépéseit azonban lemondta, hogy a teljes felépülésére és a decemberi koncertjére koncentrálhasson
Pest megyei településen talált új otthonra Pál Dénes: elárulta, miből él az éneklés mellett valójában
Az énekes már a koronavírus-járvány óta tudatosan több lábon áll, így a zenélés mellett videósként és vállalkozóként is dolgozik.
Kendőzetlenül vallott arról Marics Peti és Valkusz Milán, mennyi pénzt kerestek az Úristen című slágerükkel
A Szikora Róberttel közösen készített dal több tízmilliós megtekintést ért el a YouTube-on, és a duó egyik meghatározó slágerének számít.
Nyugdíjáról vallott a Karthago legendás énekese: éhen halni is kevés, amit Takáts Tamásnak utalnak
A 69 éves rockénekes beszélt az alacsony nyugdíjáról és arról, mi tartja még mindig a színpadon.
Kórházba került a magyar zenészlegenda: elmaradnak a koncertek
Elmaradnak a következő időszakban a Bon-Bon együttes fellépései, mert az egyik tag kórházban lábadozik.
Óriási a baj, minden koncertjét lefújta Kis Grofó: súlyos egészségügyi probléma áll a háttérben
Kis Grófo váratlan bejelentéssel fordult rajongóihoz: egészségügyi problémák miatt az összes nyári fellépését lemondta.
Kiderült, mennyit keresett tavaly Ákos: felére olvadt a zenész profitja
Kovács Ákos Fehér Sólyom Bt.-jének árbevétele közel 8 százalékkal csökkent 2025-ben.
Egészségi állapotáról vallott Deák Bill Gyula: így érzi most magát a 77 éves rocklegenda
A több mint ötven éve pályán lévő énekes őszintén beszélt arról, hogy a fellépések egyre nagyobb fizikai kihívást jelentenek számára.
Kiderült, mennyi pénzt lapátolt haza a Valmar duó: óriási osztalékot vettek ki, ekkora pénz lenne a hazai zeneiparban?
Bár a most jóváhagyott összeg kifejezetten jelentős, mégis elmarad a megelőző év számaitól.
Feszítővassal hatoltak be Kozsóhoz a végrehajtók: rendőrök lepték el az otthonát, legendás tárgyakat is lefoglaltak
Rendőri kísérettel érkező végrehajtók szállták meg Kozsóék családi házát.
Milliókat bukott Varga Viktor: a saját bizalmasa semmizte ki a sztárt
Az egykori bizalmas az énekes televíziós szerepléseiből és koncertjeiből származó, több millió forintos megtakarítását herdálta el.
Évekig hallgatott, most kitálalt Azahriah: így szedte le az első menedzsere az összes pénzét
Azahriah a Kadarkai Endre műsorában elárulta, hogy első menedzsere 2021-ben a teljes éves koncertbevétellel együtt eltűnt.
Megrázó vallomás: így él ma Révész Sándor a sztrók után, egy dologra különösen büszke
Botra támaszkodva él, mégis utazik és önálló maradt – Révész Sándor őszintén mesélt a mindennapjairól.
Kitálalt a Szerencseszombat műsorvezetője: még tartja magát, kiszámíthatatlan a jövője
A helyzet súlyát növeli, hogy számára a SzerencseSzombat nem csupán egy televíziós szerep volt, hanem stabil pont az életében.
Fontos műtéten esett át Balázs Klári: Korda György is vele volt a Honvédkórházban
A 87 éves előadóművész meglehetősen sűrű napot tudhat maga mögött. Mielőtt ugyanis a kórházba sietett volna, még átvette a neki megítélt Máté Péter-díjat.
Teljes titokban kelt el Zámbó Jimmy legendás háza: fogalmuk sincs a helyieknek, ki költözik be
Két év hirdetés után gazdára talált Zámbó Jimmy egykori csepeli otthona. A környéken élők abban bíznak, hogy a tulajdonosváltással végre visszatér a nyugalom az utcába
Kvíz: Meg fogsz lepődni, mi volt ezeknek a híres magyaroknak az eredeti neve! Vagy kitalálod mind a 10-et?
A mai kvíz során ismert magyar és magyar származású hírességek eredeti neveire kérdezünk rá. Lássuk, hányat találsz el a 10-ből!
