Újabb emberéletet követelt az árvíz: további hét ember eltűnt
Halálos áldozata is van már a csehországi áradásoknak, az eltűnt személyek száma hétre emelkedett.
Halálos áldozata is van már a csehországi áradásoknak, az eltűnt személyek száma hétre emelkedett.
Továbbra is emelkedik a Morva és a Duna vízszintje Nyugat-Szlovákiában, a Duna a fővárosban, Pozsonyban délután tetőzhet - jelentette hétfő reggel a szlovák média.
A GYSEV vonalán korlátozásokra kell számítani, Csehországban is korlátozzák a vasúti forgalmat az áradások miatt - közölte a Mávinform hétfőn.
Az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) a közzétette azoknak a településeknek a listáját, ahol a lakosság segítségére is szükség lehet az árvízvédelem során.
A főpolgármester szerint keddtől korlátozhatják a rakparti villamosok forgalmát is.
Gyűjtést szervez a Magyar Vöröskereszt és az Ökumenikus Segélyszervezet az árvízi védekezés támogatására - közölték a szervezetek hétfőn.
Rekordközeli vízmennyiség érkezik majd az árvízzel a Szigetközbe, ahol már jelen van az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) több mint ötszáz szakembere.
Nem indulnak Ausztriába vonatok Magyarországról az osztrák vasúttársaság (ÖBB) tájékoztatása szerint.
Romániában újabb halálos áldozatuk van az ország keleti részében pusztító áradásoknak. Galac megyében két településen táborokat hoztak létre az evakuált embereknek.
Nem csak a Duna van veszélyben, a valaha mért legmagasabb vízszint is elképzelhető a Lajtán és a Rábán is.
A legfrissebb előrejelzések szerint hétfőtől napi egy méterrel emelkedik a Duna vízállása.
Súlyos áradások, viharos szél és heves esőzések sújtják a hét végén Közép-Európa országait az előrejelzések szerint.
Az árhullám a jelenlegi előrejelzések szerint nyolc méter körüli vízállás mellett, a jövő hét második felében tetőzik.
A Magyar Honvédség készen áll arra, hogy szükség esetén segítséget nyújtson egy árvízi veszélyhelyzet kezelésében – közölte a honvédelmi miniszter.
A Duna vízgyűjtőjén eddig lehullott és a hétvégén még várható jelentős mennyiségű csapadék miatt árhullámokra számíthatunk a hazai vízfolyások nagy részén.
Fél métert emelkedett a Duna vízszintje egy nap alatt, komoly árhullám érkezik.
Egy hidegfront szeli ketté az országot. Nyugatra tartós eső érkezik, ezzel együtt a következő napokban a Duna, a Rába és a Lajta vízgyűjtőjén is rengeteg eső várható, jelentős áradás indul meg a folyókon...
A következő napokban brutális esőzés várható Ausztriában, többek között a Duna vízgyűjtő területein is.
Ez még csak a kezdet, a meteorológiai intézet jelentése szerint 15 és 23 óra között újabb heves esőzések várhatók! - figyelmeztettek.
Árvizeket és földcsuszamlásokat okozott a heves esőzés Észak-Szlovéniában, a tűzoltók kétszáz esetben intézkedtek.