Hétfő délután sajtótájékoztatón jelentette be a kormány és a Bankszövetség között több hónapja tartó tárgyalások eredményét Orbán Viktor miniszterelnök, Patai Mihály, a Magyar Bankszövetség elnöke és Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter. A frankhitelesek esetében 180 forintos védőárfolyam jön, október 1-jéig pedig a 30 millió forint feletti ingatlanokat árverezik csak el, ezt követően az olcsóbb lakásokra negyedévente 2 százalékról fokozatosan növekvő kvótát szabnak ki.
Örülök, hogy hosszú viták után eljött az a pillanat, amelyben együtt tudunk bejelentést tenni - mondta Orbán Viktor miniszterelnök. Sikerült találni néhány olyan húsbavágó pontot, amelyekben sikerült egyetértésre jutni a két fél között - mondta. Ötpontos megállapodásról van szó, mely az egyik legfontosabb társadalmi kérdést kezeli. A programot otthonvédelmi akciótervnek nevezhetjük, mely az eladósodott családokat, az "előző korszak áldozatait" segíti. Minderről a parlamentnek jogszabályokat kell alkotnia.
Az öt pont:
1. Árfolyamgát: önkéntes módon rögzített törlesztési árfolyam a lakáshitellel rendelkező devizahitelesek számára. 2014. december 31-égi a frankhitelesek 180 forintos árfolyamon törleszthetnek, hasonló árfolyamgát lesz érvényben az euró- és jenhitelesek esetében is.
2. Lakásárverezések: a moratórium nem tartható fenn, ugyanakkor meg kell védeni az adósokat a lakáspiaci hiénáktól. Ezért először csak nagy értékű és alapterületű ingatlanok árverezésére kerülhet sor, valamint egy településtípus ill. megyék szerinti kvótarendszert alkalmaznak.
3. Segítségnyújtás a bajba jutottaknak: a Nemzeti Eszközkezelő létrehozása. Ez két módon segít a lakásukat elvesztőknek: zöldmezős állami beruházásként lakásépítési programot épít, valamint a társaság megvásárolja az adós lakását, aki bérlőként lakhat tovább a lakásban. Erre az önkormányzatokkal szoros együttműködést indítanak.
4.Visszaáll az euró alapú lakáshitelezés, mivel a jelenlegi helyzet az EU szabályai szerint nem tarható fenn, de csak az euróalapú, a minimálbért 15-szörösen meghaladó jövedelemmel,rendelkezők vehetik igénybe.
5.Lakásváltási kamattámogatás lép életbe legfeljebb öt éven át, ez legkedvezőbb esetben elérheti az évi 3,5%-ot is.
A moratórium feloldásának menete
Kérdésre válaszolva Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter elmondta: 2011. július 1. és 2011. október 1-je között a 30 millió forintnál nagyobb értékű ingatlanok és 20 milliónál nagyobb hitelösszegek esetében lehet árverezni az ingatlanokat. A negyedik negyedévben az érintett, kisebb értékű lakások 2%-a árverezhető el, majd ez az arány 2012-ben negyedévente 3% lesz, 2013-tól pedig 1 százalékponttal nő.
Védőárfolyam
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szerint a legfontosabb kérdésekben, az árverezési moratórium feloldásában, az árfolyam-védősávban sikerült megegyezni: a frank esetében 180, az euró estében 250 forint, a jen esetében 200 forint lesz a védőárfolyam. Mint mondta, a még nem lezárt kérdésekben folytatódnak az együttműködések, most azonban új szakasz nyílt.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Elemzői reakciók
Barcza György, a K&H Bank vezető elemzője azt mondta, ez átmeneti segítség, nem csökkenti, csak későbbre tolja a törlesztés egy részét. Mint mondta, kérdés, hogy hányan fognak élni ezzel a lehetőséggel, ha sokan választják, élénkítheti a belföldi keresletet. Véleménye szerint a kihirdetett akcióterv korlátozhatja a svájci frank további erősödésének hatását.
Suppan Gergely, a TakarékBank elemzője azt hangsúlyozta, hogy az árfolyamrögzítés azokon nem segít, akik nem tudják törleszteni hiteleiket. Azoknak, akik még képesek fizetni, átmeneti könnyebbséget jelenthet a törlesztési árfolyam rögzítése, de ezt a segítséget "kamatostul kell majd visszafizetniük" - hívta fel a figyelmet.
Az elemző arra alig látott esélyt, hogy például a svájci frank árfolyama elérje a 180 forintos szintet, így a különbözet - a rögzített és a valós árfolyam között - az ügyfelek tartozását növeli, vélhetően minden hónapban. Suppan Gergely szerint a svájci frank euróval szembeni gyengülése ellen hat a "bivalyerős lábakon álló" svájci gazdaság: a 15 százalékos folyó fizetési többlet, a szintén többletes jövedelemegyenleg, a nettó hitelező pozíció, és azok az adózási szabályok, amelyek miatt az alpesi ország adóparadicsomnak minősül.
A frankhiteleseknek egyedül az jelenthetne segítséget, ha a forint jelentősen erősödni tudna az euróval szemben.
Azt azonban nem árt észben tartaniuk a frankhiteleseknek, hogy aki él a törlesztőárfolyam rögzítés lehetőségével, annak el kell kezdenie a spórolást is, hiszen évek múlva a különbözetet is fizetnie kell - hívta fel a figyelmet.
A bankok számára az árfolyamrögzítés rövid távon ugyan segítséget jelenthet azzal, hogy kevesebb hiteles dől be most, a probléma azonban újrajelentkezik három év múlva. Ráadásul a megoldás a bankoknak kényszerhitelezést is jelent, elvonja a forrásokat, amit valahogy kezelniük kell - tette hozzá Suppan Gergely.
Most közölte az ügyészség: elutasították a gyanusítottak panaszait a Matolcsyt is érintő nyomozásban
A nyomozás Simor Andrásnak, az MNB Matolcsy Györgyöt megelőző elnökének egy interjúja alapján indult áprilisban.
Egy vagyont bukhat, aki ezt benézi: ezen a rejtett buktatón úszhat el a magyarok kedvenc lakáshitele
Az idei év első felében is a támogatott lakáshitelek tartották mozgásban az ingatlanpiacot:
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







