Új influenzavariáns jelent meg Európában, amely ellen a jelenlegi oltások csak részleges védelmet nyújtanak.
Megvolt az Operatív Törzs napi bejelentése. A Pénzcentrum élőben tudósított a tájékozatóról. Ezek voltak a legfontosabb hatósági bejelentések április 2-án.
Minden krónikus betegség plusz kockázat
Lakatos Tibor elmondta: a kórházak rendelkeznek egyheti tartalékkészletekkel és az ellátásuk folyamatos. Hozzátette: a védelmi bizottságok alapvető feladata a koordinációs tevékenység, a különböző szervezetek tevékenységét fogják össze. Müller Cecília elmondta: az összes krónikus betegség növeli a koronavírus veszélyességét, kortól függetlenül.
A gócpontokon további szigorítások jöhetnek
Lakatos Tibor elmondta: van jelentősége a járvány területi megoszlásának, hiszen vannak olyan speciális intézkedések, melyekkel lokálisan is lehet fékezni a járvány terjedését. Úgy véli, a hazai intézkedések nem túlzók nemzetközi összehasonlításban. Nehezen tudják elképzelni viszont, hogy enyhítenek ezeken a szabályokon, egy-egy gócpontban viszont szigoríthatnak az intézkedéseken.
Az asztmás, allergiás emberek fokozottan veszélyeztetettek
Müller Cecília elmondta: gyógyulás szempontjából a klinikai állapotot veszik figyelembe a fertőzötteknél, viszont 14 napos házikarantént kapnak azok, akiket gyógyultnak minősítenek. A harmadik tesztvizsgálat általában már bizonyítja a negativitást. Hozzátette:
Az utcai maszk viselése egy saját választás, ha valaki beteg, akkor maradjon otthon, ez a legfőbb dolog, amit megtehet, hiszen akkor nem fertőzi meg az egészséges társait. Ha mégis ki kell mennie az utcára, akkor feltétlen viseljen maszkot. Ha egészségesen valaki nagyobb biztonságban érzi magát a maszk miatt, akkor tegye ezt úgy, hogy ne érintse az orrát, száját, arcát.
Nincs a büntetés végrehajtási intézményekben fertőzött
Lakatos Tibor elmondta: a büntetésvégrehajtási intézményekben lévőket úgy védik, hogy újraszabályozták az intézmények elhagyását, illetve rendelkeznek saját egészségügyi ellátórendszerekkel, eddig nem történt fertőzés BV-intézményekben.
Megdrágultak az alapanyagok, ezért olyan drágák egyes eszközök
Lakatos Tibor elmondta: a világpiacon felmentek az árak, nemcsak a késztermékek, hanem az alapanyagok esetén is. Ha egy drágább termékkel találkozunk a gyógyszertárakban, ez nem feltétlen a gyógyszertárak árazásával magyarázható, hiszen ők is drágábban szerzik be sokszor ezeket az eszközöket. A fogyasztóvédelmi ellenőrzések folyamatosak.
Egyre több egészségügyi eszközt gyártanak majd itthon
A hazai védőeszközök gyártásának növelését is tervezzük, sőt, ez jelenleg is folyamatban van - mondta Lakatos Tibor. A Büntetésvégrehajtás intézményei szájmaszkokat is gyártanak, ezen kívül új gépeket állítanak be ezek gyártására, majd hamarosan többszörös felhasználhatóságú maszkokat is gyártanak.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A genetikán is múlik, elkapjuk-e a vírust
Müller Cecília elmondta: befolyásolja az immunrendszerünk sérülékenységét a genetikai állományunk, de konkrétumokat még nem tudni, hogy milyen korrelációban áll ez a koronavírussal. Jelenleg ezt a kérdést számos kutató vizsgálja a világon. A tisztifőorvos elmondta: a vírus örökitőanyagán alapuló vizsgálat a legpontosabb, ezt a vizsgálatot a WHO ajánlása alapján úgy végzik, hogy egy vizsgálat után még egy megerősítő vizsgálatot végeznek.
Ezek most a hatósági számok
Lakatos Tibor ezredes, a törzs ügyeleti központjának vezetője elmondta, hogy a hatóság
- több mint 10 ezer hatósági házikarantént rendelt el,
- 78 417 ellenőrzést hajtottak végre,
- 418 esetben állapítottak meg szabálytalanságot,
- 36 fő kapott figyelmeztetést,
- 211 helyszíni bírság keletkezett,
- 341 főt jelentettek fel,
- vállalatokkal szemben 39 figyelmeztetés, 25 helyszíni bírság, 61 esetben szabálysértési feljelentés született.
- 32 esetben indítottak rémhírterjesztés miatt eljárást,
- 22 közveszély-okozás miatt,
- 29 esetben csalás miatt.
- Vannak visszatérő szabályszegők, akikkel szemben több büntetést is alkalmaztak.
Néhány jó tanács a munkába járóknak
Müller Cecília országos tisztifőorvos arról tájékoztatott az adatok ismertetése mellett, hogy egyértelműen növekszik a fertőzöttek száma az egész ország területén, ez minden megyére és akár minden településre is igaz. A vírus az egész ország területén jelen van, nem mindig igazolható a fertőződés útja. A tisztifőorvos felhívta a figyelmet arra, hogy fontos, hogy az emberek ne vagy csak minimális szinten találkozzanak egymással és csak akkor hagyják el otthonukat, ha feltétlenül szükséges. Egy ilyen szükséglet többek közt a munkába járás is.
A munkába járók részére az alábbi tanácsokat adta:
- akinek van autója, lehetőleg azzal járjon,
- az utasok a hátsó ülésen utazzanak,
- keresse meg a lehető legrövidebb utat, a jelentősen csökkent forgalom miatt most gyorsan el lehet jutni a munkába és haza,
- célszerű rendszeresen áttörölni a gépjárművön fertőtlenítővel minden olyan felületet, melyet megérintünk. Ilyen a kilincs, a rádió, a kormánykerék, stb.
- Hazaérkezés és munkába érés után azonnal mossunk kezet szappannal és lehetőség szerint fertőtlenítő géllel is.
- Egészséges és praktikus dolog munkába járni kerékpárral.
- Ha nincsenek ilyen járművek és tömegközlekedéssel kell járnunk, töltsünk el minél rövidebb időt a várakozással, célszerű egy applikáción feltérképezni, mikor indul egy járat és csak közvetlenül akkor kimenni a megállóba, mielőtt indul a járat.
- A tömegközlekedési eszközökön úgy foglaljunk helyet, hogy 1,5 méter távolság meglegyen.
- A kapaszkodókat lehetőség szerint papír zsebkendővel fogjuk meg, ezt azonnal dobjuk ki, amint leszálltunk.
- A munkahelyi számítógépeket, telefonokat, tableteket is érdemes lehet minden nap többször is letisztítani, egy fertőtlenítő kendővel áttörölni.
- A villanykapcsolókat, liftnyomógombokat, kilincseket, minden olyan felületet, melyet sokan érintünk, célszerű rendszeresen tisztítani és fertőtleníteni.
- Számos munkahelyen találhatók automata kézfertőtlenítők, ezeket használjuk zárt térbe történő belépéskor
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








