Kiderült: ennyi koronavírus-fertőzött lehet valójában Magyarországon

2020. május 22. 17:18

Az országos reprezentatív koronavírus-tesztelés eredményei alapján 243 és 7230 aktív fertőzött lehet Magyarországon. A H-UNCOVER felmérés aktuális állását Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora ismertette az Innovációs és Technológiai Minisztérium csütörtöki online konferenciáján.

A rektor tájékoztatása szerint a szűrésre kiválasztott 17 787 emberből 10 602 ember vett részt a vizsgálatokon. A részeredmények kapcsán prezentációjában kiemelte, hogy az aktív fertőzöttség tekintetében a 8276 PCR vizsgálatból 2 eset volt pozitív. Mindezek alapján a (14 év feletti) 8 284 165 lakos között 243 és 7230 közötti fertőző eset lehet.

Az átfertőzöttségre vonatkozóan 1524 antitest vizsgálatot végeztek, ezen mintákból 9 volt pozitív (0,6%), vagyis a hazai lakosság átfertőzöttsége 95%-os biztonsággal a 2,7 ezrelék és az 1,1 százalék közé esne, azaz a 22 939 és 92 620 közötti sávba.

Korábban Merkely Béla az adatokat értékelve kifejtette, hogy a fertőzésen átesettek száma Magyarországon nagyon kevés, ugyanakkor ez nem jelent jelentősen kisebb védettséget a járvány esetleges második hullámában. A 0,6-0,7 százalékos átfertőzöttségi arány nagyon alacsony, de klinikai szempontból nem igazán különbözik például a 4-5 százalékos spanyolországi aránytól.

Hiszen amíg Spanyolországban a lakosság 94-95 százaléka maradt "potenciálisan fertőzhető", addig "nálunk 99 százalék ez a szám", és "ez a járvány esetleges második hullámában semmilyen különbséget nem hoz" - mondta Merkely Béla.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem