16 °C Budapest

Ezek a legveszélyesebb balatoni települések: így rámolnak ki pillanatok alatt

2019. július 23. 10:31

Hiába gondolod, hogy ha itthon nyaralsz, semmi rossz nem történhet, ez korántsem így van! A rendőrségi bűntérkép szerint már a szezon elején elkezdtek munkálkodni a bűnözők a kedvelt hazai nyaralóhelyeken. Ráadásul sokan nem tudják, de az itthoni utakra is lehet, illetve érdemes biztosítást kötni.

Rengeteg magyar kel útra nyaranta, sokan pedig még az országhatárt sem lépik át. A KSH adatai szerint tavaly honfitársaink összességében 14,4 millió többnapos belföldi utazást tettek, az utazások átlagos időtartama emelkedett, így az eltöltött napok száma 4,1 százalékkal 60,3 millióra nőtt. A lakosság több mint fele részt vett belföldi többnapos utazáson, ez minden korábbi adatot meghalad.

A nyelvi könnyebbségek mellett fontos érv lehet a "hazai pálya" melett, hogy az utazók úgy vélik: itthon nem eshet bántódásuk, kevesebb eséllyel válnak bűnözők áldozataivá, mint bárhol másutt külföldön. A Pénzcentrum most a rendőrség bűnügyi térképének segítségével megnézte a kedveltebb hazai célpontokat: a lopások, rablások és kifosztások mennyiségét vizsgáltuk a kiránduló- és nyaralószezon kezdetétől. Lássuk, mennyire vagyunk biztonságban a közkedvelt nyaralóhelyeken!

Lássuk, mi a helyzet!

A nagy tavaink közül a Velencei-tónál 15 lopást regisztrált a rendőrség április 23. és június 22. között. Rablást nem mutaz az összesítő bűnügyi térkép. A Balaton környékén 52 lopást mutat a rendőrség bűnügyi térképe, rablást, kifosztást csak két helyen - Siófokon és Balatonfüreden - említettek vizsgált időszakban. A legtöbbször, 20 alkalommal Siófokon loptak. A Velencei-tónál Gárdonyban és Agárdon munkálkodtak a tolvajok.

Mivel rengeteg magyar jár wellnesselni, így megnéztük, hogy mi a helyzet a kedveltebb célpontoknál. Hajdúszoboszlón hét lopás történt, rablás, kifogsztás nem volt a vizsgált 60 napban. Hévízen viszont csak egy lopást mutat a rendőrségi bűnügyi térkép, ahogyan Zalakaroson is. Rablás egyik helyen sem történt.

Gyulán hat lopás volt az említett időszakban, rablás ellenben egy sem Egerben 17 lopás volt, és csak egy rablást mutat a térkép. Mezőkövesden hat lopás, és három rablás a mérleg.

Ne légy áldozat!

Nyaralás alatt az ember hajlamos kicsit lazábbra venni a dolgokat, megfeledkezni arról, hogy szinte bármikor áldozattá válhat. Ezt pedig a dolvajok rendre ki is használják. A rendőrségi tapasztalatok szerint első körben az idősebbeket nézik ki maguknak a bűnözők, mert ők még az átlagnál is óvatlanabbak a nyaraláson.

De senki sem nyugodhat, így a rendőrség is évről évre felhívja a nyaralók figyelmét a veszélyekre, és arra, hogy lehet megelőzni a bajt.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

  • Például fontos, hogy csak annyi pénzt vigyél magaddal, amennyi feltétlen kell. A készpénzt és a bankkártyát ne tárold ugyanabban a zsebedben.
  • Ha válltáskával utazol, annak zsebeit mindig fordítsd a tested felé, tömegközlekedési eszközön, zsúfolt helyen mindig tartsd magad előtt, és fogd szorosan - ugyanez igaz a hátizsákra is.
  • Semmilyen értéket ne hagyj elöl, például ne tedd a pénztárcádat az asztalra, ha étterem kültéri, utcára néző helyiségében vagy. Vendéglátóegységekben a táskádat se akaszd a szék háttámlájára, olyan helyre tedd, ahol szemmel tarthatod.
  • Az autóval közlekedők ne hagyjanak az utastérben értékeket. Azt sem árt ellenőrizni, hogy nem maradt-e leeresztve az ablak!
  • Soha ne vigyél értékesebb tárgyakat a strandra - vagy, ha igen, használd az értékmegőrzőt. A táskára terített törölköző nem véd meg a tolvajoktól!

Gondolkodj előre

Mindezek betartása mellett ajánlatos előre gondolkodni: ugyan sokan azt hiszik, belföldre nem kell utasbiztosítást kötni, de ez korántsem így van. A Magyar Biztosítók Szövetsége szerint egyre többen igénylik, hogy belföldi utazáshoz is utasbiztosítást kössenek, mivel gyakran előfordul, hogy betegség vagy baleset miatt meg kell szakítani a pihenést, vagy le kell mondani a szállást. Ez a biztosítási termék egy időben eltűnt a hazai piacról, ám a kereslet nyomán ismét megjelent egyes társaságok kínálatában.

Egy megfelelően kiválasztott utasbiztosítás teljes védelmet nyújt, hiszen az egészség- és balesetbiztosítás mellett poggyászbiztosítást, úti okmány pótlást, személyi felelősségbiztosítást, jogi segítségnyújtást is tartalmazhat, de akár kiegészítő sportbiztosítás, autós segítségnyújtás szolgáltatás is igénybe vehető. Ráadásul nagyon egyszerűen, akár az utolsó pillanatban - online - is szerződhetünk, hiszen ma már nagyjából általános, hogy a biztosítási fedezet attól a naptól érvényes, amikor azt megkötik.

A belföldre optimalizált utasbiztosítás a szokásos fedezeteken kívül a fennmaradó szállásköltséget is megtéríti, ami az előre lefoglalt és kifizetett szállások esetén komoly anyagi segítséget jelent. A belföldi utasbiztosításokhoz is társíthatók kiegészítő biztosítások: az asszisztencia szolgáltatás például a betegirányításban is segítséget nyújthat, de szintén népszerű az autós segítségnyújtás vagy a kiegészítő felelősségbiztosítás. Újdonságnak számít a kiegészítő szervezői felelősségbiztosítás, amely meghatározott önrész mellett akár több tízmillió forintos fedezetet vállal a belföldi, de a külföldi utasbiztosítások esetében is.

Egy négytagú család büdzséjét egyébként - autós segítségnyújtással kiegészítve - pár ezer forinttal terheli csak meg az egy hétre kötött belföldi utasbiztosítás. Tehát ezen nem érdemes spórolni!

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2024. március 29. 06:22
HOLD After Hours. Nyúl helyett pingvinapukák! az ünnepek lagymatagsága helyett, legyen velünk ideges...
Kasza Elliott-tal  |  2024. március 28. 19:32
Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen...
MEDIA1  |  2024. március 28. 13:01
Az állami televízió zenés-ifjúsági csatornája fiatalok igényeire szabott, aktuális témákat ígér.
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem