Az MNB legfrissebb adatai szerint az éves átlagdíj országosan 64 ezer forint körül alakul, a budapesti és vidéki különbségek pedig mérsékeltek maradtak.
Több budapesti kerületben mindössze harminc-negyven óvodás felügyeletét kellett megszervezni a múlt héten, sok helyen a gyerekek mindössze öt százalékát vitték be az ügyeletes óvodákba - írja az Eduline.
Kikért adatok alapján, sok helyen a gyerekek mindössze öt százalékát vitték be az ügyeletes óvodákba - írja az oktatási portál. Olyanról is tudnak, hogy van, ahol hetente tesztelik az intézmények dolgozóit, máshol az alacsony létszám ellenére "járványügyi megfontolásokból" az összes óvodát nyitva tartják. Több budapesti kerületben ugyanakkor mindössze harminc-negyven óvodás felügyeletét kellett megszervezni a múlt héten.
Rémálommá vált a rollerhelyzet a magyar utakon: egyre több gyerek kerül kórházba súlyos sérülésekkel
Az e-rolleres balesetek száma ugrásszerűen megnőtt, és aggasztóan magas a súlyos, gyakran gyermekeket érintő sérülések aránya.
-
Milliárdokkal támogatjuk a fontos társadalmi célokat (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
-
Évente akár 30 millió adagra is elegendő élelmiszert mentünk meg a rászorulóknak (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








