Szombattól bruttó 2-2 forinttal csökken a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi ára.
A Dacia bemutatta harmadik generációs Duster modelljét, amely a Renault-csoport CMF-B padlólemezére épül. Az új Dusterben háromféle motorváltozat közül választhatnak a vásárlók: egy 140 lóerős hibrid, egy száz lóerős, földgázzal és benzinnel is működő ECO-G verzió, valamint egy 1,2 literes, háromhengeres turbós benzinmotoros változat. Az áráról egyelőre pontos információ nincs, de korábban is az volt a vállalat stratégiája, hogy megfizethető népautó legyen a Duster. Akárhogy is, ezt a régi fotót látva megdöbbentő, hova jutott mára el a román autómárka.
Az európai autipar jövője a 2020-as évek végén nem tűnik biztosnak, mivel a kínai márkák folyamatosan növelik piaci részesedésüket. Ebben a helyzetben néhány gyártó, mint például a Dacia, továbbra is kitart a hibrid és benzinmotoros modellek mellett, amelyek árban kedvezőbbek lehetnek a villanyautóknál. A Dacia az elmúlt évtizedben világszerte ismertté vált olcsóautó-gyártóként, köszönhetően a Renault irányításának. A Sandero modelljük többször is az európai eladási listák élén szerepelt.
A harmadik generációs Duster szabadidő-autót szerdán mutatták be. Az első generációt 2010-ben dobták piacra, és eddig összesen 2,2 millió példányt adtak el belőle. 2019-ben több mint 200 ezer Dustert adtak át Európa fejlett országaiban. A modellt Indiában és Mexikóban is gyártották, sőt Oroszországban is, bár ott Renault márkajelzéssel.
Az új modell hossza megegyezik az előzővel (4,34 méter), de alacsonyabb (1,66 méter) és szélesebb (1,81 méter). Az alapforma szögletesebb, robusztusabb. A Renault a hétköznapi hős-karaktert hangsúlyozza az új Dusterben, amelynek szabadmagassága 217 milliméter, ami rekordnak számít a szegmensben.
Az új Dacia beltere egyszerű kivitelű, de elöl szélesebb, hátul pedig több a lábtér. Az autó műanyagának 20% -a újrahasznosított és fényezetlen. Az utasok köré bőven került ezekből a műanyagokból, de jutott némi textilburkolat is.
@autogefuehl ♬ Originalton - AutogefühlNULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A harmadik generációs Duster ugyanúgy a Renault-csoport CMF-B padlólemezére épül, mint a Clio, a Nissan Juke vagy a Dacia Jogger. A román terepjáró elsőkerékhajtású változatának csomagtere alaphelyzetben 472 literes.
Az új Dusterek zömét vélhetően elsőkerékhajtással választják majd a vevők. A háromféle motorváltozat között nincs dízel és tisztán elektromos konstrukció. A legérdekesebb lehetőség jelenleg a Renault-konszern néhány éve kifejlesztett 140 lóerős hibridje.
Az új Duster áráról egyelőre nincsenek hivatalos információk, de a márka az utóbbi években többször is kifejezte, hogy nem olcsóautó-gyártóként szeretne boldogulni, hanem megfelelő ár-érték arányú típusokra összpontosít. A jelenlegi Duster-széria fapados, benzinmotoros, elsőkerékhajtású verziója kevesebb mint 6,4 millió forintért kapható Magyarországon.
Őrült terepjárót készül piacra dobni a Mercedes: a magyar elit kedvence lehet az új csúcs G-osztály?
A Mercedes-Benz bemutatta az első képeket az új G-osztály Cabrioletről, amely közel tíz év után hozza vissza a legendás terepjáró nyitott változatát.
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








