Nyárias, 30 fok körüli meleggel indul a jövő hét, ám a napos kezdés után a hét közepén egy hidegfront hoz lehűlést, kiadós záporokat és zivatarokat.
Kedden még szinte mindenhol napos, nyáriasan meleg időre ébredhetünk, de nem marad sokáig zavartalan a derű.
A déli óráktól nyugat felől fokozatosan megérkeznek a felhők, délután pedig a nyugati határszélen már kialakulhatnak záporok, zivatarok. Estére a Dunántúl nagy részén is számítani lehet csapadékra.
A szél is egyre inkább megélénkül: napközben még délről fúj, estétől viszont egyre többfelé északira fordul. A zivatarok környezetében erős, olykor viharos széllökésekre is készülni kell.
Az éjszakai minimum-hőmérséklet 10 és 18 fok között alakul, a szélvédett északi völgyekben lehet a leghűvösebb. Napközben azonban marad a kánikula: kedden 28–33 fokot mérhetünk, a nyugati határszélen lehet ennél kicsit frissebb az idő.
Meglepő fordulat a fronton: egyre több szakértő tartja reálisnak Ukrajna győzelmét Oroszország ellen
A drónok és a mesterséges intelligencia új helyzetet teremthetnek a fronton, egyes elemzők már az ukrán győzelmet sem zárnák ki.
-
Az egészségbiztosítással megelőzhetjük a bajt és megőrizhetjük az egészségünket (x)
A megfelelő egészségbiztosítás nemcsak anyagi védelmet nyújthat, hanem az egészségügyi ellátások megszervezésében és finanszírozásában is segítséget adhat.







