Elrajtolt a Kék szalag - A számok magukért beszélnek
Ma reggel kilenckor rajtolt el Európa leghosszabb és legrégebbi tókerülő vitorlásversenye a Kék szalag. A közel 75 éves regattán az idén várhatóan több rekord is megdőlhet. Előzetes becslések alapján az idén összejön a nevezési csúcs, azaz több mint 550 hajó indul el, és köztük lesz természetesen Litkey Farkas is, aki 2001-2007 között mindig győzött ezen a versenyen és, a nem hivatalos, tókerülő rekord is az Ő nevéhez fűződik 9 óra 25 perccel. A verseny szervezését már lényegében a tavalyi befutó után azonnal elkezdték, s a költségek a fesztivállal, a parti eseményekkel együtt körülbelül 50 millió forintra tehetőek - írja a Népszabadság.

