A Tokiói Egyetem egyik kutatócsoportja megdöntötte az internetes sebességi rekordot elérve az Internet 2-es rendszer sebességi korlátját, jelentették be egy Egyesült Államokbeli konferencián tegnap.
Az Internet 2 rendszert egy 200 egyetemből álló konzorcium hozta létre és működteti kísérleti jelleggel világszerte. A tokiói csoport először a 2006 december 30-án lépte érte el a 7,67 gigabyte per másodperces sebességet 20 mérföldes távolságban, csupán a standard eszközöket és kommunikációs protokollt alkalmazva.
Az újonnan felállított rekord megdöntésére irányított kísérlet azonban a tavalyi év utolsó napján ismét eredményesen végződött: a kutatók elérték az Internet 2 végsebességének tartott 10 Gbps körüli sebességet, pontosan 9,8 gigabyte per szekundumot.
A kutatók szerint ennél nagyobb sebesség elérésével már nem érdemes próbálkorni az Internet 2-n belül, mert annak pótlólagos költségei már túlságosan nagyon lennének. Ehelyett a kutatócsoportok tervezik az Internet 3 létrehozását, mely a jelenlegi végsebesség 10 szeresét tudná produkálni.
Ez azt jelentené, hogy míg a jelenlegi lakossági internet szolgáltatásokat használva 12 24 órába telik a Mártix bővített változatának letöltése, addig ez az Internet 2-vel 30 másodpercbe, az Internet 3-al pedig már csak 5 másodpercbe kerülne.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








