2020. december 5. szombat Vilma

Indul a grill-, BBQ szezon: több milliós kiadás is lehet a móka vége


A hús sütése egy bizonyos szint fölött művészet. A jó idő beköszöntével ráadásul minden akadály elhárult a szabadtéri sütögetés elől. Ennek apropóján szakértő segítségével utánajártunk, mi az alapvető különbség a két nagy sütési technika között, valamint tippeket is adunk, miként lehet körültekintően (első) sütőt választani. Nem árulunk zsákbamacskát, a jó sütőknek ára van, a szórás azonban óriási, találtunk sütőt 5 000 forintért, de 2 230 000-ért is. Grill és BBQ körkép következik.

A hirtelen jött tavaszi felmelegedés már a napokban 30 fokos hőmérsékletet eredményezhet országszerte. Nem kell tehát többet azon gondolkozni, miként üssük el a délutánt a négy fal között, hanem bátran lehet szabadtéri programokat tervezni. A nyári időjárás egyik legemblematikusabb családi kikapcsolódása pedig - a nyaraláson és a különböző fesztiválokon túl - kétség kívül a kerti, szabadtéri sütögetés.

A grill- és BBQ szezon eljövetelét ráadásul mi sem jelzi pontosabban, mint hogy a különböző hipermarketeket, diszkontokat illetve barkácsáruházakat is temérdek sütő árasztja el. A kísértés tehát nagy, viszont a hirtelen felindulásból elkövetett vásárlásnak könnyen csalódás lehet a vége. Azért, hogy mindez elkerülhető legyen és a leendő "pitmaster" ne adja fel az egész vállalkozást már az első sikertelen délután után, Adorjányi "Nyárspolgár" Máriuszt kérdeztük, mire érdemes figyelni vásárláskor, valamint, hogy hogyan érdemes belevágni a szabadtéri hússütés világába. Ezt követően pedig megnéztük azt is, mennyiért milyen gépekre bukkanhatunk manapság.

Rosszat venni könnyebb, mint jót

Azért, hogy mindennek előtt tisztán lássunk a szabadtéri sütés világában, rögtön tegyük meg a legalapvetőbb különbségtételt a grill és a barbecue között: A grill jellemzően egy direkt technika, ami közepes-magas hőfokon (170-250 fok) való sütést jelent direkt hőben. Ezzel a módszerrel jellemzően az állatok prémiumabb részeit készítjük. A BBQ technikailag éppen ennek az ellentettje, hiszen a barbecue során kifejezetten alacsony 100-110-120 fokos indirekt hőt használva lassan sütünk. Itt jellemzően a kicsit alulértékeltebb nagydarab, zsírosabb húsokat részesítjük előnyben, mint például disznónál a lapocka, dagadó, oldalas vagy marhánál a szegy, nyak, lábszár

- mondta el a Pénzcentrumnak Adorjányi Máriusz, a Nyárspolgár BBQ blog szerkesztője. A szakértő azt is megosztotta lapunkkal, hogy bizony

egy rosszul megválasztott első sütő az esetek 50 százalékában elfordítja a potenciális sütni vágyókat az egész vállalkozástól.

Nem minden az ár

Arra a kérdésünkre, hogy mennyiért éri meg egyáltalán megvenni egy grillre vagy BBQ-ra alkalmas sütőt sajnos nincs egzakt válasz.

Azt szoktam mondani, hogy bár az ár sok esetben irányadó, egyáltalán nem határoz meg mindent. Van egy képzeletbeli vonal a készülékeknél, ami alatt nem szabad vásárolni. Lehet egy sütő például 100 ezer forint, de nekem még ingyen sem kellene, míg 30 ezer forint környékén már lehet kapni nagyon jó belépő sütőket. A szórás tehát nagy és rengeteg múlik az első vásárláson, úgyhogy minden kezdőnek azt ajánlom, hogy akár egy 1-2 hónapot is szánjon információgyűjtésre mielőtt vásárlásra adja a fejét

- hívta fel a figyelmet Adorjányi Máriusz.

Sütni akarok!

Az első és legfontosabb, hogy definiáljuk azt, mik a céljaink. Ha grillezni akarok akkor azt, ha BBQ-ni, akkor azt. Ezzel kapcsolatban elmondható, hogy vannak univerzális sütők, amiken mind a kettőt lehet, illetve vannak specialista sütők, amik kifejezetten egy fajta sütési technikára lettek kitalálva

-  tájékoztatta lapunkat a nyárspolgár szerkesztője, aki hozzátette, azért egy specialista sütő mindig jobb, mint egy univerzális, de a lényeg tényleg az, hogy mi a célunk. Adorjányi nem árul zsákbamacskát, amikor azt mondja

egy jó sütőnek ára van, és bizony könnyebb rosszabbat venni, mint jót.

Ennek ellenére manapság óriási mozgástere van annak, aki belevetné magát ebbe a világba Magyarországon, míg 15 évvel korábban jószerivel még a sötétbe ugrott fejest az, aki komolyabban akart foglalkozni a szabadtéri hússütéssel. Lássuk tehát, miket tanácsol Adorjányi "Nyárspolgár" Máriusz, hogyan induljunk neki a hússütés rögös, ám annál izgalmasabb útjának:

  • "az olcsóbb sütőknek híg a leve, ez egy egyszerű tapasztalat, úgyhogy jobb szaküzletben vásárolni, mint nem szaküzletben",
  • rendkívül sok internetes tartalom érhető el a témában, "kifejezetten javaslom a youtube-on való szörfölést, ha esetleg van olyan márka, amit már kinéztünk, pötyögjük be az oldal keresőjébe, és ha az a márka már letett valamit az asztalra, biztos, hogy videók tömkelegére fogunk bukkanni",
  • "egy elismert márka jól cseng, vannak 5-10-15 vagy még ennél sokkal több éves múltra visszatekintő gyártók, ezekkel nehezen lőhetünk mellé",
  • érdemes megnézni, hogy a kiválasztott darabnak van-e magyarországi képviselete vagy nincs,
  • a rozsdamentes grillrács mindig jobb, mint például a krómbevonatos, de sztéksütéshez a az öntöttvas grillrács a legnyerőbb,
  • nagyon fontos az anyagtartalom, "gondoljunk bele, mekkora hőnek kell ellenállni egy szerkezetnek a sütés alkalmával, egy BBQ során például 12 órán át is sülhet egy hús, makettekre tehát ne költsünk.

A gáz is jó, de én ahhoz nem nyúltam soha

Ez is egy olyan hobbi, amihez rendkívül sok ismeret és tudás kell. Egy BBQ-s fejlődését például sokkal inkább mérjük szezonokban, mintsem egyszerűen sütésszámban. Ezt mindenképp tartsuk szem előtt

- ajánlotta mindenkinek Adorjányi Máriusz. A "pitmaster" a potenciális eszközökkel kapcsolatban elmondta, hogy annyi féle-fajta van belőlük, mint égen a csillag és a teljes felhozatal körül-belül 70 százalékát gázzal működő készülékek adják, míg a maradék 30-ba tartozik minden más. Ilyenek például az elektromos, a pelettes, faszenes és fatüzelésű berendezések.

Én magam kizárólag faszenes, illetve fatüzeléses berendezésekkel foglalkozom, utóbbi egyébként az egyetlen olyan módszer, amit a legautentikusabb értelemben vett BBQ-hoz használni lehet, bár füstölő fákat már egyes faszenes sütőknél tudunk alkalmazni. A készülék kiválasztásánál azt kell tehát eldöntenünk, milyen filozófiával akarunk belevágni az egészbe

- mondta a Nyárspolgár blog szerkesztője. Aki például az ősi ösztönök, a tűz megrakásától a menedzselésén át kívánja elkészíteni a "zsákmányt", az a klasszikus vonalon indul el, amihez rengeteg gyakorlás, gyakorlás és gyakorlás kell. Annak pedig, akinek az a célja, hogy kevés energia befektetéssel, a tűzzel nem babrálva, ne a konyhában, hanem mondjuk a kertben készítse el a húsait, annak jó választás lehet egy kerti gázgrill is.

Azt sem szabad elfelejteni, hogy hússütésnél a végeredmény 60 százalékban az alapanyagon múlik, 40-ben pedig minden máson. Sokan például megveszik a jó sütőt, de a szénre például már nem áldoznak, beérik egy rosszabb minőséggel, amivel nem lehet jó húst sütni. Ez egyáltalán nem jó stratégia, itt tényleg mindennek klappolnia kell

- hívta föl a figyelmet Adorjányi Máriusz.

Lássuk az árakat

A szabadtéri sütés, ahogy minden más komolyan vett hobbi is, megköveteli a maga eszközparkját. A legtradicionálisabb út persze az, ha magunknak vájunk egy jókora gödröt a földbe és a fölé helyezünk el rozsdamentes rácsokat. Az így készített tűzgödörhöz azonban nagy szakértelem kell, és kellő kalandvágy is, hogy bele vágjon az ember. Nem meglepő tehát, hogy sokan inkább valamilyen sütőben gondolkodnak, ám ezek szórása óriási.

A Tesco hipermarket e heti akciós kiadványában találunk például gömbgrillt 4 990 forintért, ami rendkívül olcsónak mondható. Ez azonban egyértelműen az alja a kategóriának árazást tekintve, hiszen rövid internetes keresgélés után a Landmann márka tradicionális képviselői 10 000-től egészen 60 000-70 000 forintig terjednek, de ugyanebből a márkából egy fapellettes elektromos változat már több mint 230 ezer forintot kóstál. Hasonló a helyet a Weber és Napoleon típusokkal is, ezek indulója 35 000-70 000 forint, de egyes darabokért jócskán dupla ennyit is ki kell perkálni.

Ha valaki a gázgrillek vonalán indulna el, a Praktiker aktuális kiadványában rengeteg potenciális eszközt találhat magának. Ezek ára is nagyon változatos szórást mutat, egy kisebb darabért 34 990 forintot, míg egy közepes-nagyobb darabért már 120 000-170 000 forintot is ott lehet hagyni a boltban. Egy úgynevezett gázgrill konyháért pedig akár 349 990 forintot is ki lehet csengetni. Itt is találhatunk persze grillkocsit 9000 forint körüli áron, míg egy gömb- vagy körgrill 10 ezer forint körül alakul. Aki egy kicsit jobban belemászna a BBQ világába, az az üzletben találhat úgynevezett Offset Smokert 49 9990, illetve 139 990 forintét.

Ha egy kicsit elidőzünk a BBQ eme csodáinál, egy rövid internetes keresés után könnyen le eshet az állunk, hiszen az úgynevezett ofszet füstön sütők (smoker) igencsak borsos áron 400 000 forinttól egészen 2 230 000-ig érhetők el. Az igazán vállalkozó kedvűek azonban megpróbálkozhatnak építeni is ilyen típusú berendezéseket, "csupán" elég nagyméretű acéltartályokra és az internet közös tudására lesz hozzá szükségük. Ha maradunk a BBQ vonalán, akkor könnyen belefuthatunk a mára egyre népszerűbbé váló úgynevezett szekrény szmókerek garmadába, amiket például már Magyarországon is gyártanak. A BBQ Expedititon Pit Box árai azonban csak ajánlatkéréssel érhetők el, de irányadóként, az internetes keresgélve ezek a szekrénysütők is bőven 100 000-200 000 forinttól kezdődnek, és méret, illetve márka alapján simán millió fölött állnak meg.

Gyors áttekintésünk végére egy univerzális, grill és BBQ kompatibilis berendezést hagytunk, a Kamado úgynevezett, kerámia tojásait, amik szerényebb kivitelezésben acélból készülnek. E gyártó termékei is igen nagy szórást mutatnak, gyors keresés után 64 000 forinttól egészen 550 000 ezerig is terjedhetnek.

A kert királya

Ahogyan azt az árakból láthatjuk, komoly különbségek figyelhetők meg berendezés és berendezés között. Egy-egy jól megválasztott sütővel, elegendő gyakorlás után azonban olyan élményekben lehet részünk, amiről eddig álmodni sem mertünk volna. A hús sütése ugyanis egy bizonyos szint után már művészet. Ezzel együtt nem meglepő, hogy sokan éppen nyár környékén gondolkoznak el hitelfelvételen, hiszen a meleg beköszöntével rengeteg opció kínálkozik a pénz befektetésére. Ilyen lehet például egy szabadtéri sütéshez alkalmas arzenál felállítása.

Ha te is azok közé az emberek közé tartozol, akik az alacsony kamat környezet miatt hitelfelvételen gondolkoznak, fontos, hogy a lehető legkörültekintőbben járj el, és megtaláld a számodra legkedvezőbb feltételeket. Ebben lehet segítségedre a Pénzcentrum Kalkulátora, amivel összehasonlíthatod a bankok ajánlatait. Ez azért fontos, mert egy-egy jól megválasztott hitelkonstrukción a futamidő teljes ideje alatt sok tíz, akár százezer forintot is spórolhatsz.

Mi most példa számításunkban 600 000 forinttal számoltunk 5 éves futamidőre. Ez alapján a bankok THM versenyét a CIB Bank ajánlata nyerte 11,73 százalékkal, ami 13 088 forintos havi törlesztő részeltet jelent. Második a K&H ajánlata lett, 14,95 százalékos THM-el, ami 13 496 forintot jelent havonta. Harmadik helyen a Cetelem futott be, 15,33 százalékos THM-el, 13 930 forintos havi törlesztéssel. Ezeken felül érdemes még megemlíteni a Raiffesisen, az Erste és a Budapest Bank ajánlatait, sorban 16,84, 17,32 és 20,50 százalékos THM-ekkel.

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk

Súlyos problémára világított rá a járvány második hulláma: ideje észbe kapni!
Egyre többen keresnek olyan megoldást, melyben biztonságba érzik saját magukat és a családtagjaikat.


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS

  Ajánlatunk