Helyreigazító közlemény az „Ennyi volt, bezárja magyar üzleteit a népszerű ruhamárka: ne keresd, ez lesz helyette” címmel megjelent cükkünk kapcsán.
Az egészségügyi vészhelyzet a vásárlási szokásainkat is jelentősen átformálja - mutat rá az EY közel 5000 fő bevonásával készült nemzetközi kutatása. A fogyasztók a jövőben előnyben részesítik a belföldön gyártott termékeket és a társadalmilag hasznos márkák szolgáltatásait, amelyekért akár a jelenleginél is többet hajlandóak fizetni. Az átalakuló igényeket a cégeknek is követniük kell a túléléshez.
Gyökeresen megváltoztatja a vevői magatartást a jelenlegi gazdasági és társadalmi helyzet a fogyasztók 42 százaléka szerint - derül ki az EY Future Consumer Index felméréséből. A nemzetközi tanulmány azt vizsgálta, hogy a krízis milyen hatással lesz a vásárlók viselkedésére.
- mondta Demeter Ákos, az EY üzleti tanácsadással foglalkozó üzletágának partnere. Hosszú távon ezek a félelmek fokozatosan változnak és írják felül a vásárlási döntések során eddig ismert érveket. Azok a döntéshozók, akik időben reagálnak, és megfelelően alakítják termékeiket és szolgáltatásaikat, nagyobb eséllyel kerekedhetnek felül a jelenlegi krízisen" - tette hozzá a szakember. A kutatás a fogyasztók 5 csoportját határozta meg aszerint, hogy milyen szempontok dominálnak vásárlási döntéseik meghozatalában.
1. Kitartók - a válaszadók közel harmada (31%)
A kitartók biztosak abban, hogy a krízis után az élet visszatér a normál kerékvágásba. Egyharmaduk (33%) nem számít arra, hogy a válság bármilyen szempontból megváltoztatná az életét. A legtöbben közülük emiatt nem gondolják úgy, hogy a korábbinál több pénzt fognak költeni vagy más típusú termékeket fognak vásárolni.
2. Felelősen költekezők - a vásárlók negyede
Szerintük a vészhelyzet következményeként globális recesszióba kerülünk. Ez a csoport ezért a jó ügyeket szolgáló, céltudatos márkákat részesíti előnyben, közel kétharmaduk (62%) szívesebben vásárol olyan cégtől, amelyet társadalmilag is hasznosnak tart.
3. Pesszimisták - a fogyasztók ötöde (22%)
A különösen borúlátó válaszadók, akik igyekeznek talpra állni, de arra számítanak, hogy összességében valamivel kevesebbet - egyes javakra viszont sokkal szerényebben - költenek majd, mint azelőtt.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
4. Nélkülözők - a vevők 13 százaléka
Ez a legalacsonyabb képzettségűek, a legnagyobb számban munka nélkül maradtak szegmense. Vásárlásaik az alapvető szükségletekre szorulnak vissza, a helyzet rendkívül súlyosan érinti őket.
5. Ifjú hedonisták - a válaszadók tizede (9%)
Majdnem minden tizedik ember abba a fiatalabb korosztályba tartozik, akiknek van munkája, és úgy gondolja, majd mindenre sokkal többet fog költeni. Bár az ő hétköznapjaik változtak meg a legnagyobb mértékben, mégis ők a legoptimistábbak.
Lépéselőnyben a hazai gyártók
A felmérés arra is rámutat, hogy a jövőben a vevők több mint harmada (34%) akár magasabb árat is kifizetne belföldi gyártású termékekért. A vásárlók negyede ráadásul egy általuk megbízhatónak vélt márka (25%) vagy egy etikusan előállított áru (23%), illetve szolgáltatás esetén is mélyebbre nyúlna a pénztárcájában.
Súlyos krízis előtt áll az ország: milliónyi magyar ássa a saját sírját, és még a gatyájuk is rámegy
A magyarok több mint ötöde naponta dohányzik, a fiatal felnőttek körében pedig minden negyedik ember rendszeresen rágyújt.
Újabb csúcstermék kapott zöld utat Európában: injekció nélkül olvasztja le a kilókat az új gyógyszer
Az amerikai receptfelírási adatok azt mutatják, hogy a tablettás kiszerelések érdemben bővíthetik az elhízás elleni gyógyszerek piacát.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







