Idén májusban Bécsben rendezik meg a 70. Eurovíziós Dalfesztivált, amelyen harmincöt ország vesz részt, öt állam azonban bojkottálja a versenyt.
Nyolc évvel ezelőtt az egyik legnagyobb hazai fesztiválon debütált a Lidl Magyarország kimondottan a fesztiválokra létrehozott FesztMarket üzletével, külön az eseményekre szabott kínálatával. Az áruházlánc idén is hazánk két fontos zenei eseményén, a Campus-on és a SZIN-en várja a résztvevőket.
Idén július 19-23. között a Campus és augusztus 23-26. között a SZIN látogatóira, ahol a Lidl a megújult FesztMarket üzleteivel várja a fesztiválozókat. Helyszíntől függően a Lidl FesztMarketek 150 – 200 négyzetméteres eladóterületen kimondottan a résztvevők igényeihez alakítva közel 300 - 400 különböző terméket kínálnak. A fesztiválozók gondtalan szórakozásához egyebek mellett élelmiszerekkel, így friss zöldségekkel és gyümölcsökkel, helyben sütött pékárukkal, készételekkel, grilltermékekkel, valamint a fesztiválhoz kapcsolódó nem élelmiszerjellegű, többek között ruházati termékekkel járul hozzá a vállalat.
A fesztiválüzletek kínálatában több mint 30féle zöldséget és gyümölcsöt, a helyben sütött pékáruból is bő választékot kínál a Lidl – az elmúlt év során a legkedveltebbek közé tartozott a kakaóscsiga, a töltött fánk, vagy a fahéjas tekercs –, melyek az idei kínálatában is megtalálhatóak lesznek, sőt idén már hat sütő gondoskodik arról, hogy a fesztiválozók számára a kiváló minőségű friss pékáru egész nap elérhető legyen. A készételek közül olyan finomságokat is megtalálhatunk a polcokon, mint például a bácskai rizseshús vagy a lasagne. A grilltermékek között pedig pácolt csirke- és sertéshúsok, valamint grillkolbászok is elérhetőek lesznek. A Lidl a FesztMarketek mellett felállított aktivitási zónákban számos programmal, grillpulttal és konyhával is várja a fesztiválozókat, akik a fesztiválüzletben megvásárolt készételeket itt megmelegíthetik, vagy a mobil grillpultoknak köszönhetően meg is grillezzhetik.
Az áruházlánc Lidl Plus applikációjában elérhető kedvezményes „Partner ajánlatokkal” a felhasználók tovább csökkenthetik a fesztiválbelépők árát. Ennek köszönhetően a Campus Fesztivál heti bérletét 4.000 forinttal olcsóbban, a SZIN szerdai és csütörtöki napijegyeit pedig 2.000 forinttal kedvezőbb áron vásárolhatják meg, akik érvényesítik az applikációban elérhető kuponokat. Az áruházlánc a helyszínen további fesztiválra szabott kedvezményekre jogosító kuponokat kínál vásárlóinak, melyekkel tovább csökkenthető a bevásárlás összege.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







