Vasárnap este 8 óra után 12 perccel "műszaki berendezés meghibásodása miatt 185 MW teljesítménykiesés történt" az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. 2. blokkján.
Az előzetes várakozásokkal ellentétben nem csökken a vásárlási kedv Magyarország vezető műszaki áruházláncának első negyedéves adatai szerint. A vásárlások száma megközelítőleg ugyanannyi, mint az utolsó világgazdasági hatásoktól mentes 2019-es év január-márciusi időszakában. A karácsonyi élénk forgalom után a húsvét mérsékelten, de az év első, tavaszi kuponnapos időszaka jellemzően erősen felpezsdíti a kereskedelmet, amit konzervatív várakozásokkal, de reményteli érdeklődéssel követ a kereskedő.
A 2022-ben begyűrűző energiaválság és a növekvő infláció nehéz időszakot vetített elénk 2023-ra, ami sok országban a költések visszafogására sarkallta az embereket. Magyarország a régió többi államához képest tavaly kevésbé mutatott visszafogottságot ezen a téren, amit jól mutat, hogy az áruházlánc novemberi és decemberi forgalma is felülmúlta a várakozásokat. Ugyan a vásárlókon érezhető volt egy fokkal nagyobb megfontoltság, ami elsősorban az energiatakarékosabb, hosszabb garanciával rendelkező termékek választásában jelentkezett, jellemzően nem az olcsóbb, hanem a jobb ár-érték arányú termékeket keresték.
Csokinyúl helyett játékkonzol?
Bár a műszaki kereskedelemben a húsvét nem kifejezetten szezon, a nagypéntek és a húsvét vasárnap közötti szombat általánosan a műszaki áruházakban is egy élénk forgalmú nap. Ebben az időszakban megfigyelhető bizonyos termékkategóriáknál az átlagosnál nagyobb érdeklődés. A gyermekek húsvéti ajándékozása egyre elterjedtebb szokás. Már nem csak az élelmiszerek, édességek kereslete nő meg ilyenkor, hanem a szülők egyéb, kisebb-nagyobb ajándékokat is vásárolnak gyermekeiknek. Előfordul olyan is, hogy valaki a locsolásból és zsebpénzből összegyűjtött pénzét váltja be egy-egy vágyott okoseszközre vagy játékra, ezért a szokásosnál ilyenkor nagyobb a kereslet a telefonokra, a vezeték nélküli fej és fülhallgatókra, illetve konzolok esetében idén a tavalyi év hasonló időszakához képest duplázódott az áruház forgalma.
Az érkező jó idővel együtt évről-évre nő az elektromos rollert vagy biciklit vásárlók száma. 2019-ben még nagyon új volt ez a kategória, így az akkori év eleji adatokhoz képest nem meglepően hétszeresére nőtt 2022 tavaszára az új alternatív közlekedési megoldást keresők száma az áruházlánc értékesítési csatornáin. A nagy kiugráshoz képest idén egyelőre ez a szám nem nőtt tovább, de hasonlóan nagy az érdeklődés, mint tavaly, és a gyártók is most érkeznek az ajánlataikkal, így év végére tovább nőhet a kategória.
Kuponnapok-hatás
Kereslet szempontjából a húsvéttal általában összeér időben az év első nagy kuponnapos hétvégéje. Az évek során a divatáruból kiinduló kuponos aktivitások széles körben elterjedtek az olyan nem élelmiszer jellegű kategóriákban, mint a műszaki termékek, kozmetikumok, baba-mama termékek. Ezek közül a műszaki szektor az egyik legnagyobb súlyú kategória. A cég tapasztalatai alapján ebben az időszakban élénkül meg igazán először a karácsonyi szezon után a forgalom.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Egyelőre nem marad el a recesszió hatására a kereslet
A várakozásokkal ellentétben a MediaMarkt tapasztalatai szerint nem csökken a vásárlási szándék a magyar lakosság körében, idén április első hetében megvolt a 4 milliomodik látogató a műszaki áruházlánc offline üzleteiben. 2019 első negyedévéhez viszonyítva ez már kevesebb, mint 5%-kal marad el a járvány és gazdasági válság előtti forgalomtól, mind a látogatószám, mind pedig a vásárlók számának tekintetében. Bár az átlagos kosáréték nem nőtt idén, de a fogyasztók nem mondtak le a termékekről: szeretnének energiatakarékosabb, jobb elektronikai termékeket, ezért folyamatosan érdeklődnek, figyelik az új trendeket, termékeket, keresik és lecsapnak a jó ajánlatokra
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
-
A tökéletes őszi hétvége Egerben: mutatjuk a legérdekesebb programokat és borkóstolókat
Cikksorozatunk második részében a Bikavér és a Csillag hazájába látogatunk.
-
Milliók múlhatnak egyetlen telefonhíváson: érdemes nagyon figyelni
Folytatjuk adatbiztonságról szóló cikksorozatunkat.
-
Hogyan alakulnak a bérek a magyar IT piacon 2024-ben? (x)
Az IT szektorban továbbra is magas bérek várhatók, de az infláció komoly kihívást jelenthet.