boy doing homework.Side view

Hátfájós, égő szemű, kialvatlan gyerekek – ez áll a háttérben

2021. augusztus 24. 10:30

Megdöbbentő mértékben terjednek olyan, régebben inkább az életkorral, irodai munkával járó testi panaszok a gyerekek és fiatalok körében, mint a hátfájás, a végtagfájdalmak, a túlterhelt szem tünetei vagy az alvászavarok. A háttérben a mozgásszegény életmód mellett a rosszul kialakított tanulási környezet áll. A rosszul kiválasztott íróasztal, a kényelmetlen szék és a nem megfelelő megvilágítás jelentősen rontja a gyerekek teljesítményét és közérzetét, és már fiatalon jelentkező egészségügyi panaszokhoz vezet.

Az iskolakezdés az elkövetkező napokban több tízezer családnak jelent majd megoldandó feladatot, hiszen akár kis elsősökről, akár az új tanévet kezdő nagyokról van szó, minden családban számtalan eszközt be kell szerezni. A legkisebb radírtól a komolyabb tanszerekig terjedő skála jelentősen megterheli a családok költségvetését, a legtöbben ezért igyekeznek ott spórolni, ahol csak lehet. Nem csupán az elengedhetetlenül szükséges eszközökből próbálnak olcsóbb alternatívát felkutatni, hanem próbálnak kihúzni a képzeletbeli – és meglehetősen hosszú – listáról több olyan tételt is, amelyet kihagyhatónak találnak.

Ennek azonban sok esetben éppen a gyerekek látják a kárát. A korábbi években is jellemző volt, hogy a diákok otthoni tanulásához sok családban nem voltak megfelelő feltételek, tavaly, és idén év elején azonban éppen a koronavírus következtében elrendelt lezárások nyomán derült ki sok szülő számára, hogy lenne mit pótolni. A kényszerűen elrendelt home office és a sok esetben rendkívüli nehézségeket okozó távoktatás alatt döbbentek rá sokan arra, hogy a gyerekek számára a lakásban a tanulásra kialakított tér távolról sem ideális.

Színes, szagos, felesleges

Flitteres tolltartó, versenyautós iskolatáska, illatos radír – a gyerekek általában ilyesmiért lelkesednek augusztus utolsó napjaiban, ha már az iskolakezdésért nem rajonganak annyira. A szülők közül azonban sokan felismerték, hogy ezek nélkül talán lehet boldogulni, egy megfelelő íróasztal, egy ergonomikusan kialakított szék, optimális megvilágítás nélkül azonban lényegesen nehezebb a gyerekek dolga.

Bár egyelőre nincs hivatalosan szó újabb lezárásról, sajnos van rá esély, hogy egy esetleges negyedik hullám kapcsán megint az otthoni szobájukban kényszerülnek a gyerekek egy időre. Sajnos részben a családok anyagi helyzete, de többnyire inkább nemtörődömsége miatt a tanulósarok kialakítása a legtöbb esetben nemhogy nem ideális, de kifejezetten káros hatással járhat a gyerekek egészségére nézve.

A nagyobb testvértől megörökölt íróasztal, a rövid idő után is kényelmetlenné váló székek és az elégtelen megvilágítás mind olyan tényezők, amelyek gyerekek tömegeinek rombolja tovább az egészségét.

Túlterhelt gyerekek

A problémát ugyanis tetézi, hogy - akármennyire is közhely - a mai gyerekek valóban mások, mint régen voltak. Az egyre növekvő iskolai elvárások, a különórák, foglalkozások mellett valóban kevesebb energiájuk és idejük jut a szabadban történő mozgásra, és - valljuk be - a kevés szabadidejüket is jobbára egy telefon nyomkodásával, tableten való böngészéssel töltik. A mozgásszegény életmódjukon a sokszor szülők által erőltetett sportfoglalkozások és a kényszerűen bevezetett mindennapos testnevelés sem tud érdemben változtatni.

"A gyerekekre jellemző egészségtelen, mozgásszegény életmódot csak tovább ronthatja egy-egy rosszul megválasztott bútor. A gyakran felnőttekre méretezett, olcsóbb étkező székekben görnyedve már fiatalon kialakulhatnak olyan helytelen testtartási szokások, amelyek később szinte biztos, hogy mozgásszervi problémákhoz vezetnek" – írta megkeresésünkre az XXXLutz bútoráruház, hozzátéve, egyre gyakoribb a fiatalabb korosztálynál az állandósult hátfájás, amely a korábbi évtizedekben jobbára csak negyven éves kor felett jelentkezett.

Megdöbbentő panaszok gyerekkorban

Szintén rendkívüli mértékben terjedő probléma a gyerekek körében egy sor olyan tünet, amely a szem fáradásából, a látószerv folyamatos terheléséből adódik. A tankönyv, a füzet órákig tartó olvasása és az állandó telefonnyomkodás mellett ez nagyon gyakran az íróasztal helytelen megvilágításából adódik.

Az innen-onnan összeszedett, régebbi lámpák, a rosszul kiválasztott izzók miatt ma már számtalan gyereknek vannak olyan tünetei, mint a szemek kivörösödése, az időnként előforduló könnyezés, vagy éppen ellenkezőleg, a szem szárazságának folyamatos érzése.

Mindezek a tünetek korábban csak évtizedekig irodában dolgozó, számokat bogarászó könyvelőkre, folyamatosan közelre fókuszáló szellemi foglalkozásúakra voltak jellemzőek – és rájuk is csak egy bizonyos kor után. Ma már a gyerekek jelentős része szenved valamilyen, a terhelés jelző, kínzó szemproblémától.

A rossz megvilágítás az alvást is befolyásolhatja – mégpedig negatívan. A folyamatosan erőltetett szem, a túl harsány, hűvös fehér megvilágítás nehezíti az elalvást is, részben ennek a számlájára írható, hogy manapság egyre később alszanak el a gyerekek

– írta az XXXLutz, amely megjegyezte, a gyerekszobába érdemes LED fényforrást választani, hiszen az nem melegszik fel, így ha hozzáér a gyerek, akkor sem égeti meg magát, és célszerű lehet fényerőszabályozós lámpát beszerezni.

Kimerülten nehéz nyerni

A rossz fényviszony, a nem megfelelő bútor okozta hatások általában az évekkel csak fokozódnak, a gyerekek hátfájása, szemromlása, kialvatlansága ingerültséghez, teljesítmény- és hangulatromláshoz vezet. Az életkor előrehaladtával óhatatlanul adódó problémák egyre korábban jelentkeznek, az elhanyagolt tanulási környezet már gyakran tizenéves korra hátfájós, kimerült, a szemükkel bajlódó gyerekeket eredményez, akiknek ezekkel a hátrányokkal kell helytállniuk egy, a korábbiaknál sokkal keményebb világ mindennapos versenyében.

Szerencsére egyre több szülő ismeri fel, hogy a boldog gyerekkor és a megfelelő tanulás titka nem a folyamatos nyomásban, nem a kényszerben és főleg nem a legdivatosabb holmik állandó megvásárlásában rejlik, hanem az optimális, ergonómiai szempontból helyes feltételek biztosításában. Jó hír, hogy a kereskedelmi verseny miatt a különböző áruházak is igyekeznek akciókkal magukhoz csábítani a vásárlókat. Ezek között nem csupán a tanszereket kínáló üzleteket, hanem az irodabútort értékesítő láncokat is megtaláljuk, az XXXLutz például a következő két hétben minden irodabútorra 20 százalékos kedvezményt biztosít. Az ilyen üzletek esetében nem csupán a székek, asztalok, lámpák kipróbálására van lehetőség, hanem az eladók tanácsokat is adnak a szülők büdzséjének megfelelő, lehető legjobb döntés meghozatalához is.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Óriási dobásra készül 2023-ban a magyar Kickstarter: ez lehet a válság ellenszere?

Hivatalosan is elindította befektetési kampányát a Brancs közösségi piactér, amely rekordérdeklődéssel zárta az előregisztrációs kampányát.

Újabb két közösségi kampány lett sikeres: mutatjuk, hogy melyik (x)

Év végén két újabb izgalmas kampány ért el kiemelkedő sikereket a Brancs piacterén.

Jövőre ezeket az ötleteket lesz érdemes figyelni!

Most viszont bemutatunk 3 olyan projektet, amikről valószínűleg sokat fogunk még hallani 2023-ban!

Zubreczki Dávid: teljesen abszurd, hogy erről végleg lemondtak a budapestiek

A könyv szerzőjét, Zubreczki Dávidot kérdeztük a balatoni fejlesztésekről, a városnézésről, építészetről és hogy mitől lenne élhetőbb Budapest. Interjú.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2023. január 27. péntek
Angelika
4. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Digital Transformation 2023
Innovatív technologiák a hatékonyságnövelésért!
Sustainable Tech 2023
Innováció ma, zöld gazdaság holnap!
Biztosítás 2023
A tavasz meghatározó pénzügyi konferenciája március 8-án!
EZT OLVASTAD MÁR?