Számos medencetípus található jelenleg a piacon, ezek között viszont hatalmas árkülönbségek mutatkoznak, így érdemes alaposan megtervezni a vásárlást.
Látványosan megváltozott a magyar költségvetés szerkezete a válságot, majd a 2010-es kormányváltást követően - írja a 24.hu.
Jelentős különbségek figyelhetőek meg a 2008-as válságot megelőző magyar költségvetés, valamint a 2019-es költségvetési tervezet kiadási oldalai között. Míg a válság előtt a kiadások 60,6 százaléka ment el jóléti funkciókra, addig a jövő évre vonatkozó tervezetben már csak 55,4 százalék.
A jóléti funkciókon belül egyedül a "sport" és a "kultúra" terén növekedett a kiadások aránya: előbbi a plusz források 45, utóbbi a 36 százalékát vitte el. Ezeket a területeket leszámítva a 2007-es szerkezettel összehasonlítva a jóléti kiadások területéről 1 480 milliárd forintot vontak ki.
Beszámolók szerint az 1-3 éves korosztály 25%-a - tehát minden negyedik gyermek - elutasít valamilyen ételt, és sokuknál óvodás, általános iskolás korban is fennáll még a probléma.
Az egyre népszerűbb finanszírozási forma itthon is gyorsan terjed, egyre többen ismerik és használják.
Bár sokat fejlődött az utóbbi években a hazai startup ökoszisztéma, még egy nagyságrenddel, szinte minden fontos mutatóban le van maradva a régiós élvonaltól.
A 120 fős tulajdonosi közösség mellé most Balogh Petya cége is beszállt a Brancs közösségi finanszírozási platformba.
- Egyeztettek az oroszokkal, itt a bejelentés Paks 2 ügyében
- Szoros meccs - Inkább autómentes Lánchidat szeretnének az emberek
- Összehasonlíthatóság - újraszabályozzák a befektetési alapokat
- Saját autóját lopta el a részeg férfi
- Hadüzenet az agydaganatnak: egerekben már szét tudják lőni a rákos sejteket
- Bírósági döntés a budapesti reptéri balhé ügyében
Sustainable World 2023
Portfolio Balaton Business Forum 2023
BUDAPEST - Pörgessük fel együtt a hazai KKV szektort!


