A betétdíjas palackvisszaváltási rendszer bevezetése óta a palackgyűjtés sokak számára vált létfontosságú jövedelemforrássá.
Nyakunkon a húsvét, aminek apropóján újabb négynapos hosszúhétvége elé néz az ország. Erről pedig természetesen a legnagyobb magyarországi áruházláncok sem feledkeztek meg, úgyhogy az összes klasszikusnak mondható, sonka - csokitojás vonalon fellelhető terméket jócskán leárazták. Ezek közül az akciók közül szemezgettünk.
Az elmúlt egy hétben rengeteg, a húsvétot érintő hírt írtunk meg a Pénzcentrumon. Ezekből kiderült többek között, hogy a magyarok kis túlzással fuldokolnaka sonkában és a csokinyuszikban ezekben a napokban. Tavaly a magyarok például 8 milliárd forintot hagytak a boltokban csak sonkára és további négy és fél milliárdot édességekre. Ebben az évben egyébként a tavalyinál is nagyobb forgalmatprognosztizálnak.
Beszámoltunkarrólis, hogy még korábban a piacok számítottak a húsvéti bevásárlás legfőbb színhelyeként, addig már a bevásárlás háromnegyede diszkontokban, illetve szuper- és hipermarketekben bonyolódik. De lerántottuk a leplet arról is, hogy mit jelent a tojásokon látható titokzatos szám és betűsor. Sőt megírtuk azt is, hogy milyen új nyitvatartási rend lesz érvényben az elkövetkezendő napokban.
Mindezek fényében pedig végezetül megnéztük azt is, hogy a temérdek húsvéti termék közül, melyek találhatók meg a legkedvezőbb áron a boltok polcain. Így, aki az utolsó percre hagyta az ünnepi nagybevásárlást, még mindig kihozhatja azt a legpénztárcabarátabb módon.
Tesco
A Tescóban a csomagolt Füstölt-főtt tarja kilója 899 forint, míg a Pick békebeli kötözött lapocka vagy darabol lapockája 1 950 forintba kerül. A KitKat, Samarties vagy Boci Aero húsvéti csukinyulok 549, a Celebrations édességválogatás ünnepi dobozban 2 999 forintér kuksol a polcokon. Aki a sonkánál valamivel ínyencebb falatra vágyik az vásárolhat ír báránylapockát kilónként 4 999 forintér. Az Orsi füstölt-főtt kötözött csirkemellsonka darabja ezzel szemben például 1 190-be, míg a Szigeti füstölt, szintén kötözött sonkája 1 190 forintba kerül.
KATT: Ennél is több Tescós ajánlatért fusd át az üzlet aktuális akciós kínálatát!
Lidl
A Lidlben 28 százalékkal olcsóbban, 899 forintért lehet venni 30 darab tojást, továbbá 889 forintba kerül a Baroni füsölt, kötözött lapockája. Az ünnepi tál díszítésére pedig kifejezetten jó választás lehet egy 99 forintos fejes saláta. Mártogatósnak pedig a Mikado reszelt tormája landolhat a kosarakban 40 százalékkal olcsóbban, 119 forintért. A húsimádok tovább örvendezhetnek a diszkont boltjaiba lépve, hiszen a friss, fiatal kacsacomb 699, a fiatal kacsamellfilé 959, míg a sertés szűzpecsenye 10 dekája 189 forintba kerül. Édességek közül olcsóbb például a Kinder tojás (199) és a tejszelet is (5 db 439 forint)
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
KATT: Még több Lidl-s akcióért fusd át a diszkont aktuális akciós katalógusát!
Spar
A Sparban a csomagolt füstölt, kötözött sonka 990, a friss 10 darabos M tojás pedig 369 forintba kerül. A Kinder tojás itt is olcsóbb a megszokottnál, 199 forintért hever a polcokon. A Regnum sertéskaraj kilója 1 079, a csirkecomb farrésszel 369, míg az Abraham feketeerdei sonka a kiszolgálópultban 27 százalékkal olcsóbban, 339 forintért várja az arra tévedő húsimádókat. Az üzletekben olcsóbb lesz még a füstölt, főtt tarja, a füstölt kenyérszalonna és a Tóalmási füstölt, nyers hátsó csülök is. Sorrendben 139 (10 dkg), 79 (10 dkg), 1 390 (1 kg) forintot kell fizetni ezekért a húsokért. Ezen felül a Tanyasi csirke bőségtál 1 149, míg a pecsenye kacsamellfilé 2 899 forintba kerül.
KATT: További ajánlatokért fusd át a Spar 13. heti akciós kiadványát!
Aldi
Az Aldiban a főtt, füstölt tarja kilója 1 399 helyett 1 099 forintért pottyanhat a kosárba, miközben a kovászos cipó 450 grammos kiszerelése 199 forintba kerül, 23 százalékos akcióval. A diszkontban mindezek mellett olcsóbb a csirke- vagy pulykamellsonka és a Prosciutto Cotto is, előbbi csomagja 349, utóbbi pedig 599-be kerül. A boltban tovább korzózva találhatunk még csirkemellfilét 1 199 forintos áron, de rábukkanhatunk egy friss sertéscombra is 1 049 forintért. Csemegének pedig választhatunk egy kis csemegeubit 20 százalékkal olcsóbban 239 forintért.
KATT: Az Aldi diszkontok további akcióért lapozd át eheti akciós kiadványukat!
Auchan
Az Auchanban a füstölt-főtt, kötözött lapocka kilója 879, míg az áruház extra sárga, mélyalmos tojása 999 forintba kerül. Nem meglepő módon ennél a multinál is rengeteg húsfélét áraztak le a húsvét miatt, úgyhogy a sertés hátsó csülök például 899, a sertéstarja 1 099, a borjú lábszár 1 899, míg a háztáji bárány pörkölthús 2 990 forintba kerül. Édességek közül is válogathatunk persze bőven, hiszen a Milka csokinyula (50g) 389, a Boci tejcsokitojása 79 forintba kerül. Ugyanezen márka Eggs&Spoon Oreója 1 099 forintba, míg a Cherry Queen Classic desszertje 849-be kerül.
KATT: További ünnepi kedvezményekért keresd fel az Auchan aktuális kedvezményes kiadványát!
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Évente tízmilliárdokat lopnak el a csalók hazai bankszámlákról – Kiderült, ki a legkönnyebb célpont
Becslések szerint 2,6 millió magyar változtatott online vásárlási szokásain, miután átverték vagy csalás célpontja lett, 40%-uk emiatt kevesebbet vásárol a neten.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








