Idegen anyag jelenléte miatt hívnak vissza egy macskaeledelt, a Nébih arra kéri a vásárlókat, hogy a konzervet ne adják oda kedvenceiknek.
Olvasóink többsége valószínűleg találkozott már a tojásokon szereplő, hét részből álló kóddal. Az avatatlanok számára nem sokat mond el a betűkből és számokból álló jelölés, és talán nem is sejtik, hogy mennyi információ olvasható ki belőle a tojásra vonatkozóan.
Az avatatlan szem számára alighanem csak a "HU" felirat bír jelentéssel a tojásokon szereplő jelölésből, pedig a kód többi része is fontos információkat tartalmaz. A hét részből álló kód alapján a szakemberek könnyedén megállapíthatják a tojás származási helyét, illetve a termelés módját is - derül ki a Nébih honlapjáról.
A tojásokat minőségüktől függően "A" és "B" osztályokba sorolják, melyek közül a fogyasztók csak az előbbivel találkozhatnak. Ezeket az "A" minőségű tojásokat méretük és súlyuk alapján is osztályozzák: a legkisebb tojások "S", a legnagyobbak pedig "XL" jelölést kapnak.
A tojások héján feltüntetett, hét részből álló kód az élelmiszerek nyomonkövethetőségét hivatott biztosítani: ez alapján lehet meghatározni, hogy a tojás melyik telepről, annak melyik istállójából származik, de a kód elárulja a tartási módot is.
A kód első része egy szám, amely a tartás módjáról tartalmaz információt:
- 1: szabadtartás
- 2: alternatív tartás
- 3: ketreces tartási rendszer
- 0: ökológiai tartás
A kód második része a termelő ország ISO kódját jelöli. Tehát ha itt "HU" felirat szerepel, akkor tudhatjuk, hogy a tojás származási helye Magyarország. A harmadik rész egy 01 és 20 közötti szám, amely a megyét vagy a fővárost jelöli. A negyedik rész mindössze egy karakterből áll, és az állat-egészségügyi kerület sorszámát jelöli. Az ötödik rész a "T", amely a tojótyúk jelölése.

A kód hatodik része az állattartó telep kétjegyű sorszáma. Ezt követően egy "per"-jelet találhatunk, ami után jön a kód utolsó, hetedik része, amely az istállók számát jelöli.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Itt még nincs vége
A tálcába, dobozba csomagolt tojáson azonban további információkat is szerepeltetni kell:
- Jelölni kell a csomagoló központ számát, amit a Nébih tart nyilván, és egyébként a hivatal honlapján is bárki elérheti.
- Jelölni kell a már említett minőségi osztályt is: ez lehet "A osztály" ,esetleg az "A" és a "friss" szó kombinációja. Ha itt az "extrafriss" jelzés szerepel, akkor még nem telt el 9 nap a tojásrakástól számítva.
- Meg kell jelölni a tojás tömegét és méretét is: "S" (53 grammnál kevesebb), "M" (53-63 gramm közötti), "L" (63-73 gramm közötti), "XL" (legalább 73 gramm).
- Jelölik a minőség-megőrzési időt is, amely maximum 28 nap lehet a tojásrakástól számítva.
- Fel kell tüntetni a tárolásra vonatkozó javaslatot is.
Elképzelhető, hogy helyi piacon vásárolva jelölés nélküli tojásokkal is találkozunk. Ennek az az oka, hogy az 50-nél kevesebb tojótyúkot tartó termelőkre nem vonatkoznak a fenti jelölési kötelezettségek. Fontos azonban, hogy az értékesítés helyén ezeknek a termelőknek is fel kell tüntetniük a nevet és a címet.
Olcsóbb lett a tojás
Éves szinten átlagosan 223 tojást esznek meg a magyarok. A tojáspiacnak két csúcsszezonja van, mégpedig a karácsonyi és a húsvéti. Karácsonykor jelentős drágulással szembesültek a vásárlók: tavaly év végén még a 60 forint feletti tojásár sem volt ritka. A drágulás mostanra megállt, sőt, meg is fordult a folyamat, hiszen jelenleg a legdrágább tojás sem kerül többe 50 forintnál.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







