Az év utolsó heteiben a gazdasági, társadalmi és piaci folyamatok egyaránt kiemelt figyelmet kaptak, miközben a karácsonyi készülődés és az év végi kiadások új kihívásokat...
Idén a tavalyinál több mint 6 ezer forinttal többet, átlagosan 52 600 forintot szánunk karácsonyi ajándékra, és az egy évvel ezelőtt mérthez képest egy nappal kevesebbet, átlagosan 5 napot fordítunk azok beszerzésére.
2011 óta végeztet reprezentatív kutatást a Budapest Bank a hazai lakosság körében, hogy megismerje, milyen vásárlási és pénzügyi szokások jellemzik a fogyasztókat karácsony környékén. Az idén immár negyedik alkalommal elvégzett felmérésből kiderül, hogy a megajándékozottak száma tavalyhoz képest nem változott, így továbbra is mindenki átlagosan 6 embert fog meglepni.
Hódít a netes vásárlás
Bár ugyanannyi embert ajándékozunk meg, mint tavaly, idén erre a korábbi 6 nap helyett már csak 5 napot szánunk. Az ajándékok beszerzésére szánt kevesebb idő azzal függhet össze, hogy mind többen vásárolnak interneten, webáruházakban karácsonykor: az elmúlt egy évben jelentősen nőtt az arányuk a tavalyihoz képest (52 százalékról 62 százalékra).
Ennek nyomán idén először beérte a plázákban és bevásárlóközpontban vásárlók amúgy csökkenő számát (64%) az ebben az időszakban a világhálón vásárlók aránya. A karácsonyi vásárlást továbbra is stresszesnek találjuk: legtöbben a zsúfolt üzletekre és az idő szűkére panaszkodnak, ami szintén magyarázhatja, hogy mind többen intézik webshopban a beszerzéseiket. Az interneten vásárlók túlnyomórészt könyvet, elektronikai cikket és játékot vesznek, azonban tavalyhoz képest nőtt az utazást, élményt vásárlók száma is.

A netes vásárlás az ünnepektől függetlenül is egyre népszerűbb: a felmérésben szereplők 79 százaléka vásárolt már a világhálón, 38 százalékuk pedig rendszeres online vásárló. Az online vásárlók csaknem fele (49%) a webáruházakban nézi ki a dolgokat, és ott is veszi meg, míg 37 százalék csak információforrásként használja az online boltokat. Az online vásárlók fizetésnél még mindig az utánvétet részesítik előnyben (52%), de folyamatosan nő azok aránya, akik bankkártyájukkal fizetnek a neten (a tavalyi 33 százalékról 39 százalékra).
A válaszadók több mint fele előre tudja, kinek mit ad, de 2015-höz képest csökkent az arányuk: egyre többen néznek körül előbb interneten vagy a boltokban, mielőtt kitalálnák az ajándékokat (16 százalékról 22 százalékra).
Többet költünk szeretteinkre, és ehhez egyre kevésbé kell takarékoskodnunk
A rövidebb idő alatt több pénzt költünk el, mint az elmúlt évben: a vásárlásra fordított összeg idén jelentősen nőtt, a tavalyi átlagos 46 ezerről 52 600 forintra, így fejenként 9 100 forintot tervezünk költeni a tavalyi 7 100 helyett.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Erre a kiadásra a lakosság csaknem fele (48%) már az ünnepek előtt félretesz pénzt, míg egyharmaduk az aktuális fizetésből is képes ezt finanszírozni. 2015-höz képest csökkent azoknak a száma, akik már a karácsony előtti hónapokban spórolni kezdenek a kiadásokra (45 százalékról 37 százalékra), míg azok aránya, akiknek nem kell takarékoskodniuk az ajándékvásárlás előtt, 28 százalékról 31 százalékra emelkedett.
Az ajándékok beszerzésénél a készpénz továbbra is a legnépszerűbb fizetési eszköz (71%), amelyet a hagyományos betéti kártya (30%) és az interneten keresztül történő bankkártyás fizetés (27%) követ. Egyre többen fizetnek érintőképes kártyával is (arányuk a tavalyi 27-ről 30 százalékra nőtt).
Az érintőképes kártyával rendelkezőknek immár 75 százaléka lehetőleg mindig kihasználja annak érintőfunkcióját, míg 23 százalék csak akkor, ha erre az eladó külön rákérdez. A következő évek innovációját jelentő mobiltárcás fizetés még gyerekcipőben jár hazánkban, és van hova fejlődnie: bár még csak a megkérdezettek mindössze 1,5 százaléka rendelkezik jelenleg is ilyen szolgáltatással, a válaszadók 75 százaléka már hallott róla, és 46 százalékuk ki is szeretné próbálni azt.
Itt a bejelentés, új világmárka érkezik Magyarországra: ekkor nyit az első üzlet, indul el a webshop
A márka Görögországban, Ausztriában, Lengyelországban, Romániában és Indiában is debütál franchise-partnerségeken keresztül
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Évente tízmilliárdokat lopnak el a csalók hazai bankszámlákról – Kiderült, ki a legkönnyebb célpont
Becslések szerint 2,6 millió magyar változtatott online vásárlási szokásain, miután átverték vagy csalás célpontja lett, 40%-uk emiatt kevesebbet vásárol a neten.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








