A tavaly január és október között összesen mintegy 4,6 millió csomag tűnt el az EU repterein, ami naponta 15 ezer elveszett bőröndöt jelent. A legszerencsétlenebbül a spanyol Iberia utasai jártak a tavaly téli szezonban.
Képzeld el, hogy leszállsz a repülőről, állsz a csomagokat szállító futószalag mellett, és csak vársz és vársz, teljesen feleslegesen és elcsigázottan, a bőröndöd ugyanis valahol elkavarodott. A szerencsésebbekkel nyaralásról hazajövet történik meg mindez, a pechesebbeknek akár az egész utat beárnyékolhatja az eset.
Antonio Tajani, az EU közlekedési biztosa tegnap kommentálta Brüsszelben az EU-statisztikát: 64 csomagból egy csak jelentős késéssel találja meg gazdáját, 3000-ből egy viszont soha nem kerül elő. Minden hetedik csomag csak két napos, vagy annál is hosszabb késéssel érkezik meg.
Bár az eltűnt csomagok száma még mindig jelentősnek mondható, 2007-hez képest mégis 20 százalékkal javult a statisztika. Tajani szerint a légitársaságoknak az lenne a feladatuk, hogy tovább javítsanak a helyzeten, többek között azon is, hogy az elveszett csomagok tulajdonosainak ne kellejen könyörögni a kártérítésekért.
Ha kiváncsi vagy, milyen jogok illetnek meg légiutasként, olvasd el korábbi cikkünket: Ezzel érdemes tisztában lenni: mit tehetnek meg veled a légitársaságok
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







