Két távközlési vállalkozást marasztalt el a fogyasztókat megtévesztő hirdetéseik miatt a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). Közülük a Magyar Telekom 5 millió forintos bírságot kapott. Az Invitelt kisebb súlyú jogsértése miatt ezúttal csak elmarasztalta a versenyhatóság.
A Magyar Telekom Nyrt. 2007 februárjában széles körű reklámkampány keretében népszerűsítette Dupla Profit névre keresztelt mobiltelefonos díjcsomagját. A közzétett hirdetések vizsgálata során a GVH megállapította, hogy a távközlési szolgáltató a televíziós reklámjaiban és az óriásplakátjain közölt állításokkal megtévesztette a fogyasztókat. A Magyar Telekom azt ígérte ügyfeleinek, hogy a Dupla Profit díjcsomag választása esetén "a havidíj kétszerese lebeszélhető".
A kedvezmény igénybevételéhez azonban egyéb feltételeknek is teljesülni kellett:
• a fogyasztónak két évre szóló hűségnyilatkozatot kell tennie,
• a lebeszélhetőség csak a belföldi irányba indított hívások esetén érvényesíthető,
• a belföldi irányba indított hívás forgalmi díjának fele veendő számításba a lebeszélhetőség vonatkozásában,
• a reklámkampány idején (és azt követően 2007 májusának végéig) a díjcsomag igénybevételéhez minimum 2 darab T-Mobile magyarországi előfizetés volt szükséges.
A televíziós reklámok és az óriás plakátok esetében ezek az információk a GVH megítélése szerint nem voltak teljes körűen észlelhetőek a fogyasztók számára. A fogyasztók megtévesztése miatt a versenyhatóság 5 millió forint bírságot szabott ki a Magyar Telekom Nyrt-re. A bírság összegének meghatározásakor a GVH figyelembe vette, hogy a jogsértéssel érintett időszak nem volt hosszú, a fogyasztók pedig a szerződés megkötése előtt valamennyi feltételt megismerhették. Súlyosító körülmények bizonyult ugyanakkor, hogy a piac meghatározó szereplőjéről van szó, a hirdetések széles fogyasztói körhöz jutottak el, a Magyar Telekom pedig az elmúlt években többször kapott elmarasztalást a GVH-tól a fogyasztók megtévesztése miatt.
A GVH vizsgálta egy másik távközlési cég az Invitel Távközlési Zrt. reklámtevékenységét is. A társaság 2007 nyarán és ugyanezen év őszén ADSL csomagjait népszerűsítette. A hirdetések vizsgálatakor kiderült, hogy a kampány több hirdetése is megtévesztő volt. A reklámok nem megfelelően tájékoztattak arról, hogy a hirdetett áron csak hűségnyilatkozat aláírása után érhető el a szolgáltatás és hogy a hirdetett kedvezményes ár a hűségnyilatkozatban vállaltnál rövidebb ideig érvényes.
A GVH vizsgálat megállapította továbbá, hogy a "Komfort ADSL 8 M" elnevezésű szélessávú Internet csomaggal az ígért 8 Mbit/s letöltési sebesség nem érhető el, a tényleges adatátviteli sebesség ennél 15-20 százalékkal alacsonyabb. Bár az Invitel hirdetései alkalmasak voltak a fogyasztók megtévesztésére, a GVH a - a feltárt jogsértés kiterjedtsége, tovább az eljárás alá vont jogsértést elismerő nyilatkozata, együttműködése, a jövőbeni jogsértés kiküszöbölése érdekében tett lépéseire tekintettel - nem tartotta szükségesnek bírság kiszabását.
A GVH felhívja figyelmet arra, hogy önmagában nem jogsértő az, hogy a reklám egyes elemei nagyobb betűmérettel, figyelemfelhívó színnel vagy más megoldással kiemelten kerülnek közlésre - egészen addig, amíg a többféle betűméret nem válik a fogyasztó szempontjából kedvezőtlen információ észlelésének akadályává, amíg a tájékoztatás egyensúlya megbontásra nem kerül például az észlelhetőséget, az olvashatóságot bizonytalanná, kétségessé tevő módon.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A reklámozónak az azonos formai jegyeket magukon viselő, de különböző reklámeszközökön megjelenő reklámok esetén tekintettel kell lennie az adott kommunikációs eszközök információ-áteresztő képességére. Ennek figyelmen kívül hagyása azt eredményezheti, hogy például két (formálisan) azonos tartalommal bíró és azonos kivitelezéssel megjelenő reklám közül az egyik (pl. nyomtatott sajtóban megjelent reklám) nem minősül jogsértőnek, míg a másik (pl. az óriásplakát) igen.
Amikor a reklámozó eldönti, hogy a termék lényeges tulajdonságainak közlésébe bocsátkozik, akkor ezt a GVH véleménye szerint úgy kell megtennie, hogy a fogyasztók az egymással összefüggő, egymástól elválaszthatatlan feltételeket egyidejűleg a reklámból megismerhessék.
Forrás: Gazdasági Versenyhivatal Kommunikációs Csoport
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
-
Megfizethető, minőségi és friss: ez az ALDI (x)
Az ALDI-ban fontos a vevők elégedettsége, ezért a pénztárcabarát ár, a frissesség és a színvonal garantált!
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








