Átadták a fertőző betegségek gyors diagnosztikáját elősegítő Nemzeti Biztonsági Laboratóriumot. A 13 millió eurós projekt a Phare program támogatásával valósulhatott meg.

Az Országos Epidemiológiai Központban hétfőn átadták a Nemzeti Biztonsági Laboratóriumot. Az eseményen részt vett Rácz Jenő egészségügyi miniszter, Baráth Etele európai ügyekért felelős tárca nélküli miniszter és Bujdosó László országos tisztifőorvos. Az intézményben biztonságos feltételeket alakítottak ki a kórokozók tárolásához és vizsgálatához, melyek bizonyos fertőző betegségek gyors diagnosztikáját segíti elő.
Rácz Jenő kiemelte a tizenhárommillió eurót kitevő projekt nemzetközi szinten is egyedülálló jelentőségét, mely létrejöttével az Európai Unió számára erősödik hazánk járványügyi biztonsága és kapuőr szerepe. A szakminiszter elmondta, hogy nemcsak a járványokra, valamint a régi és új kórokozókra kell felkészülni, hanem a terrorcselekmények során felhasznált kórokozókra is. Hozzátette: a megfelelő szakembergárda segítségével a laboratóriumot felszerelték minden olyan eszközzel, ami szükséges ehhez a küzdelemhez.
Baráth Etele magyarországi sikertörténetnek nevezte a Phare programot. A Phare projekt fő célja hazánk uniós beilleszkedésének elősegítése a fertőző betegségekkel szembeni járványügyi biztonság megőrzése és fejlesztése révén. Mindezek eredményeként megteremtődhetnek a gyors reagálóképesség diagnosztikai feltételei vészhelyzetek esetére. A miniszter elmondása szerint az összes európai állam közül Magyarország használta fel a leghatékonyabban az erre a célra szolgáló alapot.
A laboratórium és a hozzá kapcsolódó négy regionális mikrobiológiai laboratórium szintén a Phare támogatásával készülhetett el: a projekt kedvezményezettjei a Szegeden, Pécsett, Miskolcon és Veszprémben működő intézmények is. A Nemzeti Biztonsági Laboratórium néhány héten belül kezdi meg működését.
Felejtsd el az olcsó húsvéti sonkát: a húsipari szakértő elárulta, miért fizethetünk rá a spórolásra
Húsvéti sonkavásárlás 2026: Kötözött vagy gyorspácolt, áztatva vagy főzve, olcsón vagy horror áron – mutatjuk, mire érdemes figyelni az ünnepi asztalra kerülő sonka kiválasztásakor
FRISS HÍREK
Több friss hír
Ajánlatunk
-
Milliárdokkal támogatjuk a fontos társadalmi célokat (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
-
Évente akár 30 millió adagra is elegendő élelmiszert mentünk meg a rászorulóknak (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
Vásárlás legolvasottabb
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?

Pénzcentrum | 2026. április 10. 19:01

Pénzcentrum | 2026. április 10. 18:03

Agrárszektor | 2026. április 10. 20:29





