2019. június 25. kedd Vilmos

Világranglistán 3 magyar étterem: itt eszik a magyar elit


Két magyar étterem is felkerült az Opinionated About Dining toplistájára, egy harmadikat pedig a szintén ajánlott helyek közé jelöltek. Természetesen mindhárom Michelin-csillagos hely, nem olcsó mulatság ott vacsorázni.

Európa 177. legjobb étterme lett a budapesti Borkonyha az Opinionated About Dining (OAD) összeállításában. A portál több mint 200 ezer visszajelzés alapján állította össze a toplistát, több mint 6 ezer tesztelő segítségével. Az európai 200-as listára a Horváth Tamás, Kalocsai Zoltán és Sárközi Ákos séf vezette konyha mellett még a Babel Budapest is felkerült, ahol Veres István a séf - ők a 189. helyen állnak.

A toplista mellett még olyan helyeket is közöltek, amelyeket ugyan nem tettek fel a rangsorra, de érdemes meglátogatni őket. Ebbe bekerült mégegy magyar étterem, a Costes Downtown, ahol Tiago Sabarigo keze alatt készülnek az ételek.

Bár a 200 legjobb étterem listáját valósággal leuralják a francia és az olasz helyek, a top10-be csak két francia, és két olaszországi hely fért be. Az első háromba ráadásul egy sem fért be. 2019-ben ugyanis a világ legjobb étterme az OAD szerint a stockholmi Restaurant Frantzén, ahol Björn Frantzén a séf. Második a svájci Andreas Caminada - Schloss Schauenstein, a harmadik pedig egy baszkföldi étterm, az Etxebarri lett, ahol Victor Arguinzoniz a konyhafőnök.

Drága mulatság a magyar Michelin-csillag

A lsitán szereplő hazai éttermek közül mindegyiknek van Michelin-csillaga, ebből adódóan pedig nem az átlag pénztárcákra szabták az étlapot. A 177. Borkonyhában például - ahogyan korábbi összeállításunkból is kiderült - egy ötfogásos menü 21500 forintba kerül, amihez ha bort is kérsz, akkor 36500-ra ugrik a számla.

A Babelben hatfogásos menüt adnak 30500-ért. Ha borsort is kérsz az étel mellé, akkor az plusz 9500 forint, tehát egy főnek negyvenezetből jönne ki az este. A Costes Downtown már 22 ezerért is kínál 4 fogásos menüt (ami borpárosítással együtt 34000), 5 fogásért pedig 25 ezer forintot kkell fizetni, és ebben nincsenek benne a borok. Ha a menühöz illó borsort is kéred, akkor összesen 40 ezer lesz az egész. Van 6 fogásos menü is, az 30 ezer forintba kerül - borral együtt 48 ezerbe.

NEM SZABAD TOVÁBB VÁRNI A LAKÁSVÁSÁRLÁSSAL!

Ha tervezed, hogy ingatlant vásárolsz, akkor jobb, ha tudod, hogy lakáspiaci elemzők szerint az árak emelkedése lassul, és a finanszírozási költségek is rekord alacsony szinten vannak, de már nem biztos, hogy sokáig így is marad. Nem hiszed? Nos, a Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 15 millió forintot, 20 éves futamidő mellett már 2,75 százalékos THM-el, és havi 85 891 forintos törlesztővel fel lehet venni a Budapest Banknál. De nem sokkal maradnak el ettől a további bankok ajánlatai sem: az Erste Banknál például 80 439 forintos törlesztőt ígér a 2,66 százalékos THM; míg az MKB Banknál szintén alacsony, 2,70 százalékos THM is alacsony, 80 631 forintos törlesztőt jelent. Érdemes még megnézni a OTP Bank és a többi magyar hitelintézet konstrukcióját, különböző hiteösszegek és futamidők mellett is - ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
11
22
33
 Kedvelem az oldalt

A címlapról ajánljuk

Készlethiány lehet a hétszemélyes kocsikból: káoszra számít az egyik legnagyobb kereskedő
Több tisztázatlan pont is van még a júliusban startoló program körül - interjú.


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS

Tesco

06.20-06.26
Országos

Auchan

06.20-06.26
Országos

Aldi

06.20-06.26
Országos

Lidl

06.20-06.26
Országos

Spar

06.20-06.26
Országos

Interspar

06.20-06.26
Országos

Praktiker

Tavasz, nyár, kert
04.04-07.31
Országos

  Ajánlatunk